Rettenetes. El sem tudtam képzelni Zoláról ilyen vallási ködbe burkolt szentimentális csöpögést. A Goethe Werthere meg vagy Kármán József Fanni hagyományai kismiskák ehhez képest.
Egy tisztes, ám gyermektelensége miatt boldogtalan egyházi hímző házaspár - Hubertinék - befogadja Angelikát, a(z akkori szemmel és a házaspár felfogása szerint) fékezhetetlennek tűnő árvalányt, és teljes tudatlanságban nevelik, egyetlen olvasmánya egy olyan könyv, amely a női szentekről szól. Gyönyörűen megtanul hímezni, csodaszép 16-17 éves lány lesz belőle, amikor szentimentális szerelemre lobban valaki iránt, akit még nem is látott, csak az árnyát, majd szépen lassan megismerkednek, kölcsönös a szerelem, Kiderül azonban, hogy a fiú, Felicián a püspök mérhetetlenül gazdag fia, ami Angelikát nem zavarná (a fiút sem), de a zord atya és a boldogtalan házaspár nem engedi a történetet pozitívan végkifejleni.
Angelika éppen készül belehalni a reménytelen szerelembe, a püspök hozza az utolsó kenetet, és már megadná a beleegyezését. Angelika halogatja az esküvőt, majd egyszer csak sürgetni kezdi, menyasszonyként mesebeli kincset szór leendő férje vagyonából a városka nincstelenjeire. Kelengyéje, leendő palotája sosemlátott pompával készül. Ám Angelika vallási tébolya a boldogtalan szentek sorsát óhajtja, az önfeláldozást. A boldog szerelem beteljesülésének pillanatában akar meghalni, mint a példaképei. Vagyis az elképesztő pompával lezajlott esküvő után, a templomajtón kilépve válik semmivé.
Hogy ez mitől jó, kinek tetszik vagy mi az értelme, fel nem foghatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése