Thomas Warton: Szalamandra (2001.)

Végre egy meglepetés, valami lenyűgöző. Kicsit hasonlít az éppen előtte olvasott Umbert Eco műre, A tegnap szigetére, de cseppet sem unalmas, vagyis van története, amelyet nem szakítanak meg az olvasás élményét csökkentő filozófiai fejtegetések. 2001-ben írta a könyvet, de azonnal eszembe jutott Hoffman Arany virágcserepe is, annyira romantikusan misztikus. A címbeli mitológiai állat csekély szerepet játszik a műben , épp csak a történet realitás fölötti szintjére utal (Az arany virágcserépben is szerepelnek). 

1717-ben kezdődik a történet, amelyet (mintha) Pica, az egyik főszereplő mesél(ne) el 1759-ben egy francia tisztnek a Quebec-ért folyó angol-francia háborúban, egy szétlőtt könyvesboltban. A lány (feltételezhető) nagyapja, Osztrov gróf és 17 éves fia, Ludwig Belgrádnál harcolt az oszmánok ellen Savoyai Jenő vezénylete alatt egyesített nemzetközi seregben. Amikor a fia érthetetlen okból meghal, azonnal leteszi a fegyvert, és neki tett ígéretéhez híven hazaindul, hogy meggyászolja feleségét, gondját viselje csecsemő lányának, és megvalósítsa misztikus tervét, a végtelen könyvet, és egyébként is a rejtvényeknek szentelje életét a harc helyett.

A Vág folyó mentén fekvő kastélyán futott keresztül Morvaország és Magyarország határa,  mindkét ország adóztatni akarta, ezért úgy építtette át a kastélyt, hogy minden mozgott, a falak, az emeletek, a lépcsőházak, a bútorok, - nem lehetett megállapítani, hogy melyik része melyik országban van. Ez a feladat csak növelte rejtvények iránti szenvedélyét. Felnövekvő lánya, Irina grófnő lett könyvtárának felügyelője, a gróf terveinek szolgája, valójában szabad szellem. Vasfűzőt visel, beteges, de szép és művelt, önálló nő.

A történet nagy része a gróf tervének megvalósításáról szól, de már nem a gróf a főszereplő, hanem Flood, az angol nyomdász, akit a gróf hív meg a kastélyába ebből a célból. Flood évtizedeket tölt a kastélyban előbb csak a munka, majd egyben a gróf foglyaként, a képtelennek tűnő könyv megvalósításának szentelve életét. Ugyanakkor az olvasó egyre kevésbé érzi képtelennek a tervet, mert az egész könyvvilág tele van csodákkal, gépi küldöncökkel, embermásokkal, mozgó betűkkel, és persze a szinte kiismerhetetlenül mozgó rejtvény-kastély is megfelelő környezet ahhoz, hogy képtelenségek történjenek.

Flood azért lesz fogoly, mert egymásba szeretnek Irinával, és ezt meg is pecsételik, mire a gróf bezáratja egy pincehelyiségbe a sajtójával, minden felszerelésével, és nem is látja többet Irinát, akibe meg a kastélyban vendégeskedő, szintén misztikus hajlamú abbé is szerelmes. Irina babát vár Floodtól, apja az abbéra bízza, aki elviszi a gróf nem kevésbé rejtélyes hajójára, ahol titokban megszüli a lányát, Picát (betűméret mértékegységet jelent, egy pica 12 pont). A gyereket elveszik tőle, ő maga megszökik, és a történet végéig nem kerül elő. Pica Velencében nevelkedik, abban az árvaházban, ahol Vivaldi is tanított, és amelyről Rousseaunál olvastam (Vallomások), meg amelyről Lakatos György fagottművész koncertjén szó volt.

Kb. 10 éves lehet, amikor rejtélyes úton az apjához kerül, a gróf már meghalt, deFlood továbbra is a munka fogságában él a kastélyban, elképesztő társaságban. Ettől kezdve együtt dolgoznak, ő is megtanul sokmindent, közben pedig izgatja, hogy él-e, és hol lehet az anyja. Végül utaztató, pikareszk-regénnyé alakul a mű, bejárjuk a fél világot, mire sok-sok kalandon keresztül megvalósul a mű, megkerül Irina és meghal Flood. Kár érte. 

Festész és zenész találkozások

A Rosta Mariann festő kiállításához kapcsolódó zenei programon vettünk részt a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében, ahol minden gyakoriak az ingyenes programok. A képek erősen nyújtottak, függőlegesek, ember nélküli városrészleteket ábrázolnak, amelyek utazásai során ragadták meg a félig még amatőr, félig már profi festőt. Ösztönzőleg hatott rám, mert ő is níugdíj után kezdte, és látom, hogy van még előre. :)

A zenei műsor egy általam ismeretlen szerző, Spohr hat német dalával kezdődött, Fodor Beatrix előadásában. Hiába van fantasztikus hangja, a német nyelv keménysége és a romantikus dalocskák unalma eluralkodott. A győrinek tűnő dr. Szabó András és felesége Szabó-Rajczi Katalin fúvós hangszereken játszott, hol hegedűvel, hol zongorával párosítva, fia Szabó Tamás hegedűn, Farkas Diána és Rózsa Gábor zongorán. A Hacsaturján darab második tétele, és a nekem szintén új Eychenne (algír) Cantiléne et Danse c. darabja tetszett leginkább. Olyan langyosacska élmény volt.

Sófi-ösztöndíjas zeneművészek koncertje - Szeged, Somogyi könyvtár, okt. 12.

Születésnapi koncert nekem, baráttól. Langyosan indult a gitár-programmal, felélénkült a magával ragadó énekestől, és kiteljesedett az utolsó ütőssel. A dob-duó és a számomra eddig ismeretlen marimba, meg az ezek közben élvezett virtuozitás igazán nagy élmény volt.

A koncert programja:

Ötvös Csilla saját szerzeményei, Haramza Klára énekművész hallgató koncertje (Kodály balladák és kolindák), Csőke Andrea zongoraművész hallgató koncertje (Bartók, Weiner Leó), Szives Márton ütőhangszerművész hallgató marimba koncertje 

Jamaica Kincaid: Öcsém halála (1997)

Jamaica Kincaid a karibi szigetvilág egyik szegény szigetén, Antiguán született, és elmenekült onnan, Amerikában lett sikeres, boldog családban, polgári jómódban élő, középkorú nő. Háta mögött hagyta egész gyűlölt múltját, és gondolni sem akart sem öccseire, sem szeretettelen, gonosz anyjára mindaddig, amíg hírt nem kap arról, hogy legkisebb, huszonéves öccse HÍV-fertőzött, és kórházban van, végnapjait éli. Ekkor hazautazik, megpróbál pénzzel, gyógyszerrel, orvossal segíteni, eközben felidéződik a múlt, felélesedik mindaz a harag s frusztráció, ami miatt hátrahagyta az egészet.

Két történet van tehát a könyvben: a haldokló fiatalemberé, meg a szerzőé. Nagyon lebilincselő, szokatlanul őszinte. Tele van olyan dolgokkal, amiket az emberek el szoktak hallgatni. "....mikor a lelkész a prédikációjában arról beszélt, hogy majd valamikor a jövőben mindnyájan együtt leszünk, nem tetszett, amit mond, szerettem volna megmondani nekik, hogy én nem akarok újra együtt lenni azokkal, akikkel olyan sok minden összekötött valaha... nem akarok egyikkel sem újra találkozni egy másik világban. Elegem volt belőlük itt, ebben a világban..."

Umberto Eco: A tegnap szigete (1994)

Megint egy könyv, aminek tetszenie kellene, mert egyrészt nagyon híres, másrészt meg a másik kettő, amit olvastam tőle - A rózsa neve és  A Foucault-inga - ha jól emlékszem - nagyon is tetszett. De meglehetősen bonyolult, tele van filozófikus elmélkedésekkel, amelyek a barokk kor tudásának megfelelően a világ keletkezéséről, a vallásról, a megváltásról, a Föld és a többi bolygó, meg a csillagok viszonyáról, a "lehető világok" számáról és ezek teremtéshez való viszonyáról szólnak.

A főhős egy helyben vesztegel, hajótörött egy másik, titokzatos és meglepetésekkel teli néptelen hajón. Ez a 17. századi olasz nemesifjú már rendelkezik némi katonai tapasztalattal és tudományos műveltséggel, de úszni nem tud, és ezért reménytelen a kijutása a közeli, jól látható szigetre, hajóknak pedig nyomuk sincsen. Érdekes módon egyetlen szó sem esik arról, hogy akár jöhetnének is.

Roberto de Grive Cyrano vagy Don Quijote módjára szerelmes egy olasz hölgybe, Liliába, akivel talán soha nem váltott egy szót sem, és elképzel egy testvérrt, aki az ő sokkal becstelenebb és sokkal sikeresebb bátyja. Hajóbéli magányában feljegyzéseket ír, leveleket fogalmaz fennkölt szerelmének, majd regénybe foglalja valóságos és kitalált múltját, meg a világ folytatását azután, hogy ő kikerült belőle, hasonmás testvére azonban benne maradt.

Eco elbeszélői magatartása az, mintha ezeket a leveleket, feljegyzéseket és regényrészleteket használná fel ahhoz, hogy megírja Roberto történetét. Központi szerepet játszik benne a tegnap és a holnap közötti határvonalat jelentő meridián keresése és szerepe, rajta a szigettel, a Tegnap szigetével, ahová soha nem jut el. Úgy képzeli, hogy visszaléphetne a múltba, minden megváltozna, visszavonhatóvá válna.

Akkor a legemészthetőbb a regény, amikor Caspar atya, a kapitány, tudós, bolond előkerül a hajón, és együtt próbálnak - nem megmenekülni, csak - átjutni a Tegnap szigetére, tudományos érdeklődésből. Azonban ez a rész is elég fárasztó, mert az atya németes beszédét kiejtés szerinti olvasatban kapjuk - elég gázos a fordító megoldása is.

Nem fogom újraolvasni. :) És elég meghatározó élményem, hogy cselekmény nélkül vagy nagyon vérszegény cselekménnyel nem szeretem a regényeket. Persze nem leszek kalandregény, sem krimiolvasó.

Gyarmati Fanni naplója - Hámori Gabriella estje, Várkert Bazár 2017. szept. 25.

A napló megjelenése ótta izgatott, mi is lehet benne, de nem vettem meg. Kíváncsi voltam, miért élt rejtőzködő életet, miért nem lépett soha a nyilvánosság elé, miért nem vállalta fel a nagy költő özvegyének szerepét.

Az előadás nagyon intenzív, kemény lelki teher, egyben nagy élmény. Ugyanakkor nem azok a szörnyű események jelentették számomra az előadás igazi értékét, amelyeket amúgy is ismer vagy el tud képzelni az ember: a zsidótörvények és a munkaszolgálat szörnyűségei, a költő embertelen halálának körülményei. Az igazi élmény Gyarmati Fanni érzéseinek, gondolkodásának, esendődégének feltárulása, és nem is Gyarmati Fanni, hanem egy ember, egy nő belső világának megnyilatkozásai.

Amilyen heroikus küzdő és amilyen kicsinyes néha, ahogyan egyszerre szeret és nem szeret és ahogyan más férfira gondol, ahogyan megcsalatva viselkedik, ahogyan gyermekre vágyik és ahogyan nem vállalja megfogant gyermekeit. Ez utóbbi homályban marad, nem tudni, hogy öt abortusza személyes döntés, és ha igen, milyen indokkal, s ha nem, akkor milyen betegség következtében kerül rá sor.

Hámori Gabriella hitelesen közvetíti ezeket a nagyon is ellentmondásos, nagyon emberi gondokat, örömöket, küzdelmeket - nagy teljesítmény (közben babát vár).