Colm Toibín: Brooklyn (regény és film)

A magyar kiadás 2016-os, az eredeti ír regény 2009-ben jelent meg, és az 1950-es években, Írországban és Amerikában (Brooklynban) játszódik. Főhőse egy 20 év körüli lány, Eilis, aki elég keveset tud a világról, anyja és 30 éves nővére szárnya alatt él, apja meghalt, munkája előbb nincs, majd egy boltban segédkezik vasárnaponként, ahol megalázzák és kihasználják. Önérzete, öntudata van, de nagyon bizonytalan magában is, és abban is, hogy mikor mit és hogyan kell tenni. Saját érzelmeit sem ismeri igazán.

Nővére hatására Amerikában vállal munkát Flood atya, egy amerikában élő, az ír közösséget pásztoroló pap segítségével. Egy nőiruha áruházban dolgozik, és 5-6 másik ír lánnyal együtt egy ír nőnél lakik albérletben. Lassan megtalálja a helyét: jól dolgozik, sikeresen végzi a kétéves könyvelői tanfolyamot. Szép lassan megpróbál a házinéni, a lakótársak, a főnöke és Flood atya ellenőrzése alól önállósodni, megismerkedik egy olasz fiúval és annak családjával, komolyra fordul a kapcsolat.

A kút vizét felzavaró kő a nővér váratlan halála, majd a gyors és titkos házasságkötést követő hazautazás. Otthon - bármilyen szomorú a helyzet - néhány hét alatt győz az élet és a fiatalság, Eilis elkezd szórakozni, és pont az a fiú kerül közel hozzá, aki elutazása előtt látszólag tudomást sem vett róla. Már fogalma sincs, mit akar, engedne a könnyebb helyzetnek és a honvágynak, a friss kapcsolatnak, munkája is van, az anyai nyomás is erős - amikor annak a boltnak a tulajdonosa, ahol dolgozott, megtudja, hogy Amerikában már házasságot kötött. Nem akar botrányt, azonnal visszautazik.

Mi meg gondolkodhatunk azon, hogy ha nem derül ki a turpisság, vajon hogyan zárul a történet. Olvastatja magát, kicsit könnyű is, de azért szépen megrajzolt figurákkal dolgozik. :)

A film is jó, szép sima a folyása. John Crowley rendezte, Eilist Saoirse Ronan játssza. Olasz fiúja, férje Tony pedig Emory Cohen. A vetélytárs ír fiú, Jim Farrellt Domhall Gleeson adja. Feliratos előzetes itt.

Julieta - 2016

Pedro Almodóvar nagyszerű filmje. Julieta (Emma Suárez, fiatalon Adriana Ugarte) egy ötvenes éveiben járó madridi nő, aki épp csomagol, hogy véglegesen Portugáliába költözzön a kedvesével, a szimpatikus Lorenzóval (Darío Grandinetti), amikor találkozik lánya valahai legjobb barátnőjével, és egy futó beszélgetés hatására eldönti, hogy mégis marad.

A lány 18 évesen elment 3 hónapra töltekezni a hegyekbe, de onnan nem ment haza, és azt üzente az agymosoda vezetőjével, hogy ne is keressék, az anyja "már nem része az útjának". Fujj. Ezo-zizi. De akárhogy is, Julieta már 12 éve nem látta, és ebbe lelkileg kissé meg is zakkant. Szegény jóravaló pasinak fogalma sincs, miért változott meg hirtelen minden, azt sem tudja, hogy Julietának van egy lánya.

A visszatekintés egy napló megelevenedése, amelyet Julieta a találkozás hatására ír a lányának arról, hogy hogyan ismerkedett meg az apjával, és az hogyan halt meg. Ezért van szükség a fiatalabb színésznőre Julia megjelenítéséhez. Nem annyira a szerelem és a lényegtelen megcsalások története érdekes, hanem az, ahogyan ez kibontakozik. Mindvégig arra várunk, hogy a lányról derüljön ki valami lényeges, és bár kiderül, miért tűnt el, Julieta marad az abszolút főszereplő.

Marian, a házvezetőnő igazi boszorka, méregkeverő, ő adja Hófehérkének a mérgezett almát. Mellesleg nagyszerű a karakter, és igen jól játssza Rossy de Palma. A film trélere itt.

Günter Grass Bádogdobja a Katona Kamrában

Nagyon friss, ötletes, néhol meghökkentő előadás Hegymegi Máté rendezésében.

Nagyon kíváncsi voltam, a regényt nem régen olvastam, és nagyon tetszett, csak egy kicsit "megsüketített" az állandó dobolás olvasás közben. Tetszett, mert abszurd, mert egy háromévesnek maradt testben fejlődik ki a felnőtt, eléggé művelt szellem, amit szinte senki nem vesz észre. Vele is történnek dolgok bőven: megrepeszti a templom üvegablakát, beül Szűz Mária ölébe, háromszor is szerelmes, gyereke is születik, bár itt is éppen úgy két apa jöhet szóba, mint az ő születésekor. Vándorcirkusszal lép fel a 2. világháború alatt. Mégis az az érdekes, ahogyan a világot szemléli, ahogyan ráébred dolgokra.

Az előadásban nincs dob, illetve van, de úgy, hogy a főszereplő Oskar két alakban jelenik meg, az egyik a dob és a mesélő, a másik meg ő maga (értsd: kát színész játssza). Néha "ő maga" is megszólal, amikor az elmúlt események elbeszélése jelenidejű cselekvésbe vált, de ez nem jellemző. Ők rendre kézenfogva járnak, mint ahogyan Oskar az eredeti műben sem volt hajlandó megválni a dobjától.

A szereplők gyakran pantomim vagy marionett-bábu módjára mozognak, ami igen mulatságos. Mindenki jó, Elek Ferenc adja Oskárt, Takátsy Péter a hivatalos apa, a német, náci férj, míg Mészáros Béla, Jan Bronszki a vélhetően valós. Számomra teljesen ismeretlen Pálmai Anna, ő a nagyszerű anya, gyönyörű, kéjes bordóban. Rujder Vivien is nagyszerű, akkor is, amikor Matzerat második feleségét játssza, s akkor is, amikor Szűz Mária szobrát a templomban. Hitler és Beethoven a lakásban a szemközti falról nézik egymást, de a képeket is, épp úgy, mint a dobot, élő szereplők jelenítik meg. Mindenki több szerepet játszik, ezek között akadálytalanul mozognak, a mindig csodás Szirtes Ágiról is el lehet hinni, hogy cirkuszi dívaként Oscar élettársa, meg azt is, hogy Matzeraték családtagja - talán a nagymama - és azt is, hogy buzgó náci, 

Van egy nagyszerű, szintén többféle karaktert játszó férfi szereplő, Takátsy Bence, aki tanárnőként a legfantasztikusabb. :) Ő nevettet is, de nem alpári.

A rendező a fizikai színház szakon végzett, ez is tipikus fizikai színházi előadás: a szereplők teste, önálló jelentéssel bíró mozgása legalább olyan fontos, mint maga a szöveg. 

Závada Pál: Idegen testünk - 2004

Egyre türelmetlenebb vagyok a manírokkal szemben. Bosszant és untat a mesterkéltség. A regény nyelvezete a legkevésbé sem gördülékeny, mondatai csikorognak. Az elbeszélő személye egy mondaton belül is gyakran változik, de hogy ez miért jó, arról fogalmam sincs. 

A Jadviga párnája és a Milota, valamint A fényképész utókora kellemes emlékek. Az Egy piaci nap nagyon sokkoló, kemény, de jó írás. Ez a regény meg azok közé tartozik, amelyekbe beletörött a bicskám, illetve amelyeket úgy ítélek meg, hogy mivel olyan sok jó regény van, ezekre már nincs se időm, se kedvem.

Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Kb. 50 éve olvastam, és most újra, hogy Zsindivel beszélgethessek róla. 3 nap alatt felfaltam, és közben azon gondolkodtam, hogy még nekem is elég sok, bár kikövetkeztethető ismeretlen szó van benne. De nagyon olvasmányos: mindenki megkapja a magáét, - a fiúknak harc, kaland, hősiesség, kiskamasz fiúknak apródok, lányoknak, nőknek szerelem, gyerekek, anyaság...

A lényeg persze a hősiesség és a hazaszeretet. Egyébként valóban elképesztő, hogy a vár 2000 fővel, akik közül 1000 sem volt katona, képes volt visszaverni egy, a történészek szerint 20-40 ezres, Gárdonyi szerint 100 ezres török sereget.

Nagyon mesterien ötvöződik a történelem és a fantázia: a gyerekrablás, a Gergő - Vicuska szerelem, a gyűrű, Sárközi és Jumurdzsák úgy simul a történetbe, hogy fel sem merül, így volt-e a valóságban. Kicsit utána olvastam: Bornemissza Gergely pl. kétszer nősült és 6 gyereke született.

Várom a beszélgetést Zsindivel!!!

A Fábry Zoltán által rendezett film itt online megtekinthető.
A könyv is letölthető a MEK-ről.

Lopott Rembrandt - 2004

Az újabb dán film nem fokozta a dán filmek iránti lelkesedésemet. Megtörtént esetet feldolgozó krimi: Dánia egyetlen eredeti Rembrandtját tévedésből lopta el a megrendelt kép helyett egy 3 generációra visszatekintően pitiáner és lúzer család.

Két érzelmi szála kicsit érdekesebb, de azok sem érik meg a befektetett időt.

Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs

Darvasi (Szív Ernő) 2014-ben megjelent gyűjteményes kötete vezetett arra a már rég érlelődő felismerésre, hogy nem szeretem, ha egy könyvben több írás van. Zavarják egymást. A novellásköteteket végképp kerülöm, de ebben a könyvben egész hosszú, kisregényszerű írások is vannak, amolyan tárcából kinőtt hosszaskák. Az első kettő a legjobb, azok még tárcák, csak pár oldalasak (A Por és Hamu Restaurantban, A kis tárca meséje). Ezeket borzasztóan élveztem: egyedi, nagyon kreatív nyelv és játékos fantázia vegyül bennük mély melankóliával. Éteri elegy. 

A füzetek (A berlini kék füzet, a francia fehér füzet, a New York-i piros füzet, A tenger-füzet) sokkal hosszasabban mondják lényegében ugyanazt: tárcába illő személyes benyomásokat, innen-onnan apró történetkéket, amelyeknek végül is nincs íve, váza, összetartó ereje. Egyszerűen megunja az ember (én legalábbis), mert mintha ugyanazt olvasná újra és újra, várva, hogy legyen valami történet, de lényegében nincs. Jellemző, hogy rendszerint nem egy-egy írás végén, hanem mondat közben hagytam abba az olvasást esténként.

Azért megemlítem, hogy a Virágzabálók és a Vándorló sírok még mindig nagyon kellemes emlékként élnek bennem, de persze azok regények.