Női fény - 1979.

Francia - olasz - német filmdráma. Véletlenül találkozik egy férfi és egy nő, mindketten nehéz élethelyzetben. Úgy tudjuk, hogy a nő elvesztette a férjét és a lányát egy autóbalesetben, a férfit pedig elküldte a felsége, és messzire készül, mégsem tud el utazni. Első pillantásra megragadja őket valami a másikban, és megpróbálnak megkapaszkodni, vigaszt találni egymásban, de aztán kiderül, hogy egyik sztori sem úgy kerek, ahogyan elmondták.

Nagyon kedves, lírai és groteszk is a történet Yves Montand és Romy Schneider főszereplésével. Online nézhető

 

MNG - A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig + magyar művészet 1945 után

Ahogy öregszem, úgy csökken a toleranciám. Persze a lázadás, meg a polgári ízlés arculcsapása, a fényképezés és a filmezés születése a képzőművészek útkereséshez vezetett: a valóság ezekkel már jobban visszaadható, mint a művészet eszközeivel, jöjjön akkor a szürreális: a tudatalatti, az automatizmus, az álom, a delírium... és sokszor a nihil.

Nagyon nagy kiállítás, rengeteg alkotóval, sok képpel, sok szöveggel. 

A nevek, akiket ismertem: Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miro (szó sem esik arról, hogy szobrász is volt), René Magritte, Pablo Picasso, Alberto Giacometti, Jean (Hans) Arp, André Kertész, Giorgio Chirico (elődnek tekintették, majd leírták), André Breton

És akiket nem: Yves Tanguy, Francis Picabia, Man Ray, Brassai, Jacques-André Boiffard, Eli Lotard, Jean Painlevé, Georges Bataille 

A filmrészletek és a képek jelentős része is inkább útkeresésnek tekinthető, mint műalkotásnak, érjenek ma bármennyit is. Egy nagy meglepetéssel szolgált nekem a kiállítás: a szürrealista mozgalom volt a leghosszabb izmus, valamikor a hatvanas években ért véget.

Módszeresen végiglátogattuk a Galéria állandó kiállításait, mostanra csak a 45 utáni magyar művészet maradt, hát az sem derített fel bennünket. Akár össze is lehetett volna mosni a kettőt.

Sült zöld paradicsom - 1991.

Amerikai filmdráma, nagyon kedves és érdekes történet. Jon Avnet rendezte. Két síkon játszódik. A film jelenidejének szereplői egy elhízott és kissé begyepesedett, kiüresedett középosztálybeli házaspár, valamint egy csupa élet, csupa báj 83 éves nő, aki az idősek otthonában lakik. Véletlenül találkoznak, a feleség és a néni nagyon megkedvelik egymást, a feleség a néni hatására teljesen meg is változik. A néni folytatásokban, látogatásonként elmesél egy 60-80 év előtti történetet, ez a másik sík. Mindkettőben jócskán van humor, a régi történetben bőven van dráma is.

Evelynt, a háziasszonyt Kathy Bates játssza, Ninny, a néni Jessica Tandy, fiatalkori énje, Idgie pedig Mary Stuart Masterson. Ruth, Idgie barátnője és a tragikus történet legfőbb áldozata, Ruth pedig Mary-Louise Parker.

Online nézhető.

A házban - 2012.

(Spoiler) Francia filmdráma, komédia és thriller, de szerintem inkább csak a dráma a jó besorolás. Egy 16 éves srácra a tanév kezdetén felfigyel új magyartanára, és elkezdi segíteni, mert tehetséges. A srác egyre megszállottabban írja le szó szerint, ami történik vele egy olyan házban, amelyet régóta figyel, és amelybe sikerül barátkozás útján bejáratossá válnia. Egyszerre irigyli és iróniával kezeli a "rendes középosztálybeli család" életét, szeretne közéjük tartozni, ugyanakkor kritikusan szemléli minden szokásukat.

Sűrűn követik egymást a fejezetek, a leírás olyan, mint egy valóságshow, és lassan szereplőjévé válik a tanár és a felesége is. Az ember már-már fél, hogy mivé fajul a megszállott "beilleszkedés" és leselkedés, de nem a családban, hanem a tanár életében következik be a tragédia, amit kissé meg is érdemel, mert a baljós jelek és a feleség figyelmeztetése ellenére segíti és biztatja a fiút, ő maga a tehetségsegítés megszállottjává válik. Valaha ő is írt, de nem volt elég tehetséges, és most a fiúban látja azt, ami ő szeretett volna lenni. Úgy tesz, mintha nem a valóságot olvasná, hanem nagyrészt a fantázia termékét, holott látnia kell, hogy a dolgok nagyon rossz irányba haladnak.

Nagyon jól játszanak mindketten, Germain, a tanár Fabrice Luchini, Claude Garcia, a fiú pedig Ernst Umhauer. A feleségek is nagyon jók. Francois Ozon rendezése.

Online nézhető

Jack London: A vaspata (1908)

Jack London 40 éves korában halt meg, kalandos élete maga is regénybe illő, nem véletlenül vannak tele a könyvei kalanddal. Különc szülők elhanyagolt gyereke, 15 éves korától családfenntartó, mindenféle fizikai munkát vállalt, lopott is. 19 évesen kezdett írni, 24 évesen lett híres A vadon szavával. Élvezettel olvastam néhány éve A beszélő kutya és Az éneklő kutya című regényeit. Ki tudja honnan, de ősidők óta a polcomon rejtőzött A vaspata, de eddig nem került rá sor. Így utólag azt mondom, nem volt nagy veszteség.

Disztópia, egy képzelt napló 700 évvel későbbi közzéadása magyarázó lábjegyzetekkel. Főhőse a naplóíró Avis Everhard és főként az általa megörökített jelentős - de kitalált - szocialista forradalmár, Ernest Everhard. A vaspata az uralkodó osztály kegyetlen hatalmának szimbóluma, ezzel tapossa el a munkásokat és szükség esetén a középosztályt is. A napló azt dolgozza fel, hogy az éppen felnőtt, értelmiségi családba született úrilány megismerkedik egy olvasott, rendkívül határozott és meggyőző forradalmárral, aki felnyitja a szemét arra, hogy gyakorlatilag a szegények nyomorára épül az ő jómódja is. Egymásba szeretnek, összeházasodnak, és Avis maga is jelentős aktív  forradalmárrá válik. 

A regény 20 év szocialista szervezkedését és az első felkelésig vezető küzdelmeit írja le. Ez a felkelés hatalmas vérontásba torkollik, hullahegyek maradnak utána, a "plutokrácia" minden erőt mozgósít, de a forradalmi tömeg is többszáz ezres, és hasonlóképp kegyetlen. Ők azonban töretlenül hiszik, hogy a véráldozat nem volt hiába, és majd győz a második vagy a harmadik felkelés. Az író 1916-ban meghalt, a konkrét cselekmény 1936-ig folyik, és az író lapalji jegyzetei (amelyeket muszáj olvasni, hogy megértsük, hol és mikor is vagyunk) még hozzátesznek hétszáz évet.

Bizonyára másképp látja a mai ember ezt a történetet a nagy októberi szocialista forradalom és a szocializmus térhódításának és bukásának ismeretében 

Nem ajánlom.

Szembesítés - 2001.

Német - osztrák - francia - angol - magyar filmdráma. Szabó István és Koltay Lajos filmje megrázó, felzaklató és vitára késztető filmje. A kritikák rendre azt róják fel, hogy az igazi szembesülés nem történik meg, a világhírű karmester, Furtvangler (Stellan Skarsgard), aki szótalanul kitartott a német birodalom mellett azzal, hogy folyamatosan koncertezett az állami ünnepek, rendezvények során és külföldön is, ezzel mintegy legitimizálta a fasizmust, - nem inog meg abban, hogy ártatlannak tartja magát, nem tart önvizsgálatot. Hisz abban, hogy politikai passzivitása és zsidómentő akciói ellensúlyozzák a legmagasabb vezetőkkel fenntartott jó kapcsolatát, valamint azt, hogy akarva, nem akarva a nácizmus szolgálatába állította a művészetet.

Szimpatikusabb személyiség, mint az amerikai vallató tiszt, Steve Arnold (Harvey Keitel), aki azzal a feladattal érkezett, hogy találja bűnösnek és ítéltesse el, távolítsa el a zenei életből is a karmestert. Vallató módszere ugyanolyan, mint a náciké volt: kegyetlen, embertelen, brutális, az emberség, a személyiség megalázása és megtörése a célja. Úgy beszél (ordít) a kor talán legnagyobb karmesterével, mint egy koszos kutyával. Ez számomra erősebb hatás volt, mint a bűnös-bűntelen dilemma. Rendkívül ellenszenvesnek találtam, és így a nézőpontjával sem tudtam azonosulni. Nyilván van erkölcsi felelőssége annak, aki bármilyen mértékben kollaborál, de ez a bánámód nem igazolható.

Sokan utalnak a Mephistora, mint Szabó István lelkiiseretvizsgáló filmjeinek kiemelkedő darabjára, és azt állítják, hogy ez a film nem jut el olyan mélységekig. Valóban nagyobb film a Mephisto, de ez is nagyszerű, és nem lehet gondolkodás nélkül leállítani: tovább él az emberben. Nyilván önvizsgálat is ez Szabó István részéről, hiszen ő is kollaborált, besúgó volt, és talán ezért is menti fel kissé az egyébként a valóságban is felmentett Furtwanglert. Online nézhető a Videán.

Árvácska - Dollár Papa Gyermekei Társulat - Ördögkatlan

A Móricz-regény adaptációja nagyon igénybe veszi az embert, nem lehet távolságtartással nézni több okból sem. Simkó Katalin a női főszereplő, ő az Állami Árvácska. MA Móriczot játszó Kulkának beszéli el élettörténetét, amelynek legmegrázóbb jelenetei meg is elevenednek. Kiszolgáltatottságát súlyosan érzékelteti, hogy szinte az egész darabot meztelenül és koszosan játssza el, és többször érintkezésbe kerül a többi szereplővel. 

Móricz-Kulka egy szót sem szól, csak hallgatja a történetet, de így is folyton jelen van a személyiségével, egy-egy mosolyával, mozdulatával.

"Kedvesanyái" és "kedvesapái", mint azt a regényből és a filmből is jól tudjuk, a legkevésbé sem kedvesek, saját rettenetes sorsukat, kiszolgáltatottságukat torolják meg a náluk is szerencsétlenebb kislányon. És ezt naturálisan meg is jelenítik. A két kedvesanyánál csak a kedvesapa alpáribb, az ember legszívesebben ott, helyben megtorolná rajta a disznószerű brutalitást, annyira hiteles. 

Nem egy felszabadító élmény, de nagyon jó előadás. És tudni, hogy ez ma sincs másképp.

Helikoni éjszakák - Keszthely

Augusztus első szerdáján vettünk részt a programon. Érdekes koncerttel kezdődött, a kastély egyik dolgozójának felvilágosítása alapján egy szegedi kvartettet vártunk, a műsort nem lehetett előre tudni. Végül két fagottos jelent meg, s mint mondták, egyébként tercettjük van. :) Ők a 26 éves Szegedi Fagott Trió. Tagjai: Vizsolyi Lívia, Belházy Gyula és Hotzi Zoltán. Lívia vitte a szót igen vidáman, de rendkívül szétszórtan. A műsor is elég hevenyészett volt, szinte csupa kis szerző ismeretlen műve, rettenetes melegben, kemény székeken, levegőtlenül. Ennek ellenére biztosan remek volt, de működni kezdett nálam a Maslow-piramis: egyéb szükségleteim elvonták a figyelmemet.

Ezután jött a jelmezes kastélytúra, ez is egy órát tartott: szép a kastély, és igazán tartalmas volt a vezetés is, sokat megtudhattunk a Festeticsekről, felmérhetetlen gazdagságukról és igényes életmódjukról. Legjobban az tetszett, hogy a fiúknak jogi diplomát kellett szerezniük, és öt nyelven kellett megtanulniuk. Mire kijutottunk, szabadulásnak éreztem.

A kastély gyönyörű kertjében vártuk a 10:30-as fényjátékot. A fényfestés nem csak színekkel operált, hanem a perspektívával is: valahogyan meg is mozdultak a falak, ez nagyon érdekes volt.

Időszaki kiállítások a Balatoni Múzeumban, Keszthelyen

1) Pelso 2019 - XII. Országos Kerámia és Gobelin Biennálé

Keszthelyen láttuk a zárás napján. Nagyon szép anyag jött össze. Nem tudom, miért nem kisplasztika és textil a címe, jobban fedné a kiállított valóságot. A Pelso a Balaton latin neve, ezt sem tudtam.

2) "Mindig nyíló virágok" - a Zsolnay-lányok néprajzi gyűjteménye

Főleg főkötőkből, hímzésekből áll a gyűjtemény.

3) Rejtélyes gyűjtemény - Egy zsidó család megmentett öröksége

Hihetetlen mennyiségű régi nemzetközi és magyar pénzérme, ékszerek, emléktárgyak kerültek elő Keszthelyen, talajmunkák során. A megtaláló azzal a kikötéssel adta át a múzeumnak, hogy legyen közkincs, mutassák be, láthassa mindenki.

4)  "A fajok fennmaradásáért, a fenntartható fejlődésért: NE VEDD, VÉDD! - A NAV a veszélyeztetett állatok és növények védelmében" című vándorkiállításának rendezése nagyon szerény, mondhatni primitív. Egyébként érdekes, mi mindent csempésznek ide-oda az emberek. 

Iván gyermekkora - 1962.

Ikonikus Tarkovszkij-film, persze újranézve. Egy nagyon helyes, 12 év körüli fiú árván marad a 2. világháború során, és valahogyan beáll felderítőnek. A film azt mutatja be, milyen kontrasztban áll új élete, a sötét, fenyegető, halálos kaland a napfényes, gondtalan gyerekkorral. Nagyon jól is játszik a kis főszereplő. Online nézhető a Videán.