Omair Ahmad: A mesemondó meséje

Végre valami igazi csemege, ötcsillagos esztétikai élmény, csodás elbeszélői lelemény, varázslatos mesélő tehetség! Könyvtáram elfeledett darabjait kezdtem ábécé-sorrendben feldolgozni, így került sorra ez a kézbeillő, fizikai és lelki gyönyörűséget nyújtó regény. 

Omar Ahmad nagy műveltségű indiai író és politikai elemző, tanácsadó, aki nem csak Indiában, de többek között Amerikában is élt és dolgozott. Ez a regénye a 18. században játszódik, közvetlenül azután, hogy Delhit elfoglalták és nagyrészt lerombolták az afgánok Ahmad Shah Durani , a modern afgán állam megteremtőjének vezetésével. Főhőse egy mindig is szegény, de most lerombolt szerény lakásából vándorolni kényszerülő hivatásos mesemondó, valamint egy afgán vezér felesége, bégámja. 

A bégám és a mesemondó első pillantásra egymásba szeret, de semmi mód nincs arra, hogy ebből bármi is következzék. Közvetlenül nem is szólhatnak egymáshoz. Két napot töltenek együtt a szolgák körében, mesemondással, miközben a távollévő férj, a mirzá, Delhi dúlásával van elfoglalva. Négy mese hangzik el,  ezeket váltakozva mondják. A mesék egymásba kapaszkodnak, mint a szerelmesek, ugyanaz a történet lesz egyre gazdagabb, teljesebb, újabb szálak, motívumok és rejtett igazságok kerülnek napvilágra Omair Ahmad icsodás mesemondói tehetségével.

Az első a mesemondó meséje egy megesett és elűzött lányról, aki gyermekével a dzsungelben talál menedéket, és ott a babájával együtt felnevel egy farkaskölyköt is. Bár a farkas hűséges barát és fia megmentője lesz, az iránta is érzett anyai szeretet a visszájára fordul, és ennek áldozatául esik a hűséges és hősies állat.

A második mesétől egy gazdag emir és egy szegény földműves család fia együtt nevelkedésének  és ifjúkorának vagyunk a tanúi. Ismerik a farkas- és az emberkölyök szomorú meséjét. A szegény fiú, Barab azonosítja magát Takával, a farkaskölyökkel, és olyan harcos és gyilkos természetet fedez fel magában, amitől megriad. Ahogyan felnőnek, el kell válniuk egymástól, Ares egy távoli városban a bíró segédjeként tanul, még Barab harcos, majd vezér lesz a határvidéken. Ares a bíró feleségének cselszövése miatt ártatlanul börtönbe kerül. Lassan eltelik a két év, amikorra találkozót adtak maguknak. Ekkorra Balab elesett egy harcban, Arés pedig öngyilkos lett a börtönben. A záró mesében két asszony beszélget Arés teteme mellett a templomban, és kikerekedik a történet.

Varázslatos a regény.

Jesús de Aragón: Kaland az óceán fenekén

J. Aragón kevéssé ismert spanyol író, spanyol Vernének is nevezik. Eredetileg vasúti mérnök volt, majd 1924-től pályát változtatva írt, 1973-ban, 80 évesen halt meg. Spanyolon kívül - érdekes módon - csak franciául és magyarul jelent meg néhány műve (pl. A hét púpos tornya), a magyar Wikipédiában nem is szerepel.

Ez a regénye az első világháború után játszódik. A Kanári-szigetek környékén misztikus tengeri balesetek történnek, hajók tűnnek el nyomtalanul utasaikkal együtt, megmagyarázhatatlan fényjelenségeket fgyelnek meg, félelem tölti el a környék lakosságát és a tengeri kereskedelmet felfüggesztik az övezetben. A spanyol kormány háromfős küldöttséget szervez: két tudós és egy képzetlen, frissen kinevezett fiatal detektív, Gábriel Alcor indul el, hogy megfejtse a jelenségek okát. (Az öregecske, kissé pipogya és könnyen megtéveszthető Angel Martin, földrajzi prehistóriai akadémia elnöke és a jóval fiatalabb, erőteljes és kalandvágyó gróf Don José de Elorriaga ezredes, földrajzi felfedező, a tudományos akadémia elnöke)

Amit találnak, az minden képzeletet felülmúl. Rettenetes veszélyek között fedezik fel, hogy egy, a békekötést semmibe vevő német tábornok nyomára jutott a legendás elsüllyedt földrésznek, Atlantisznak, és az ókori tudós vezető atlanta., Elenador írásait követve és Atlantisz elsüllyedésének titkát felfedve Anglia, a brit sziget hasonló megsemmisítésére törekszik. Hihetetlenül fejlett technológiával rendelkezik, elvakultan hisz a béke igazságtalanságában és a német revans jogosságában, és ezért semmilyen áldozatot nem tart túlzónak: a hajótörötteket rabszolgaként alkalmazza, a lázadókat azonnal kivégzi vagy simán a cápáknak veti. Kegyetlen, de kifinomult, a tudományt tisztelő diktátor.

A három tudós véletlenek során fedi fel ezeket a titkokat, és főként a zöldfülű detektív bátorságának köszönhetően az utolsó pillanatban megakadályozza a katasztrófát. Érdekes a gyönyörűnek és hatalmasnak, rendkívül fejlett kultúrájúnak elképzelt Atlantisz világa, és azoknak a technikai megoldásoknak a leírása, amelyeket a víz alatti élet megszervezésére használnak. :)

Akirály látogatása 2013.

Golden Globe díjas angol életrajzi dráma, inkább Theodore Rooseveltről (Bill Murray) mint György királyról és feleségérők szól (Samuel West és Olivia Colman), mégis emlékeztet  "A király beszéde" c. filmre. Nem is tudtam, hogy Roosevelt nem tudott járni. 

György a film és a történelem szerint is azért látogatott Amerikában, hogy a készülődő háború okán Amerika segítségét kérje Anglia számára.  Mindenesetre jó páros a két uralkodó: az egyik mozgásképtelen, a másik erősen dadog, - és a film szerint részben emiatt is jól megértették egymást.

A cselekmény fő vonala mégsem a kissé kellemetlen, de érdekes látogatás, hanem Roosevelt magánélete, többrendbeli szeretői közül az az unokatestvére, Daisy (Laura Linney), aki száz éves korában halt meg, és akinek az ágya alatt talált levelekre épült a történet szerelmi szála.

Nem rossz film, de A király beszéde sokkal jobb.

Miguel Ángel Asturias: A Kincses úrfi

1964-ben írta a Nobel-díjas guatemalai Asturias ezt a szürreális regényt, amelyben a gyermeki és a népi képzeletvilág, valamint az író gazdag fantáziája olyannyira burjánzik, hogy nem is nagyon lehet tudni, mi történik. Kincses úrfi a Kincsesek árva, magányos leszármazottja, egy olyan házban él, ami félig vagy egészen le van rombolva, de azért vannak szobái, lehet enne vacsorázni, vannak "tincses" szolgái. Ősei, közvetlen családja nem meghalt, hanem a Kincsesek szokása szerint eltűnt, talán a furcsa tó mélyén lévő temetőben vannak. Egy csonka folyosón vár valamire, talán az eltűntek és a régi, biztonságos világ visszatértére, aztán kihajóznak a tavon... tovább nem nagyon tudtam követni. 

Adeline varázslatos élete - 2015.

Amerikai romantikus dráma. Adeline: Blake Lively; William, a régi kedves és leendő após: Harrison Ford; rendező Lee Toland Kreeger.

Adeline teste egy baleset következtében elfelejt öregedni. Hogy ebből ne származzon baja, ne kelljen felfednie megmagyarázhatatlan titkát, 10 évente identitást és lakhelyet cserél, és óvakodik a szerelemtől, magányosan él. A lánya már a nagymamájának látszik a film cselekményének idejében.

Aztán persze mégis elkapja a szerelem, de szerencsétlenségére legelső és legnagyobb régi szerelmének fiába habarodik bele, s amikor ez kiderül, felfordul az élet a szülői házban és Adeline körül általában. Blake Lively nagyon szép és érzékeny, Harrison Ford pedig nagyon jó és meggyőző.

A kritika szerint téli estékre való kakaóval. Egyetértek. Esetleg egy pohár vörösborral.

Az életet már megjártam - Tercina együttes

Ezzel a címmel láttuk a Tercina együttes és Kálid Artúr Arany-emlékműsorát a Tolnay Klári teremben, az Irányi utcában. (Budapesti Ward Mária Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola)

A régizene együttes tagjai Vitárius Piroska (hegedű), Kállai Katalin (furulya), Győri István (lant, barokk gitár), Tóth Sándor: próza, + Kálid Artur, mint gyakori közreműködő. Most főként rövid, angol barokk zenei darabokat mutattak be, és sok-sok Arany-vers hangzott el, többek között a hosszú A bajusz, hat részre tagolva. 

Nagyon jó hangzása van együtt ennek a három hangszernek, kellemes volt a koncert, máskor is meghallgatjuk őket, legközelebb február 11-én a Festetics-palotában.

Hétköznapi őrültségek

A filmet nem találtam meg, de a tv-ben most adták a Thália Színházban játszott változatot Pindroch Csaba, Szabó Győző, Molnár Piroska stb szereplésével, Béres Attila rendezésében. Peter Zelenka cseh szerző darabja.

Totál abszurd. Két nem fizikailag béna barát társtalansági képtelensége és a körülöttük élő elképesztő figurák kavalkádja (volt feleség, volt feleség leendő férje, takatítónő-szerető, kissé tébolyult anya, szenilis apa és az ő harmincas szeretője, megelevenedő próbababa...)

Sok tanulságot nem vonnék le, de jól szórakoztam. Molnár Piroska rettenetesen néz ki, de továbbra is zseniális. Szabó - Pindroch is nagyon jók.

Míg a halál el nem választ - 2009.

Amerikai romantikus dráma Susan Sarandon (anya), Pieter Brosnan (apa) és Carrey Mulligan (Rose) főszereplésével, Shana Feste rendezésében, a forgatókönyvet is ő írta.

Általában lehúzzák a kritikák, de nekem tetszett, különösen Rose. Hosszú, kölcsönös, de szótlan epekedés után végre egymásra talál az iskola utolsó napján két szimpatikus fiatal, de együttlétük után nyomban balesetet szenvednek, és a fiú meghal, a lány meg hopsz, terhes marad. Így nem tudja igénybe venni az egyetemi ösztöndíjat, a családjára nem számíthat (csak egy számító alkoholista anyáról tudunk, nem vele él), így felkeresi a fiú családját, akik befogadják, de persze nem simán.

A film cselekményének ideje egybeesik a lány terhességével, és a gyásszal való megküzdés változatait mutatja be. Az anya folyton csakis erről akar beszélni, minden részletet meg akar ismerni, kórházba jár a kómában fekvő sofőrhöz, aki beléjük ütközött, az orvosokat bombázza, közben intenzíven gyűlöli a férjét, aki szerinte érzéketlen, Rose-t, - szerinte inkább neki kellett volna meghalnia, és egy kis számító dög; kisebbik, kamasz fiát elhanyagolja. A férj nem hajlandó egy szót sem beszélni az esetről, nem engedi másoknak sem, hogy szóba hozzák, és a stressztől, az elfojtott bánattól infarktust kap. A kamasz fiú tagadja, hogy imádta a bátyját, negatív jellemvoásokat tulajdonít neki, alkalmilag drogozik, majd végre kipakol egy segítő csoportban. Rose szeretne mindent megtudni a halott fiúról, hiszen csak néhány órát töltöttek együtt, nem is ismerte, bár évek óta szerette. Viszonylag jól viseli a szörnyű családi légkört, de egy idő után elege lesz és elmenekül. Ez a fordulópont, és egyben a szülés napja.

Mind a hárman együtt keresik a lányt, s mikor megtalálják, megkezdődnek a fájások. A kórházba tartva sokat beszélgetnek, végre a fiúról, kedves, apró részleteket mesélnek a fájásokkal tagolt időben. Mint boldog családtól búcsúzunk tőlük.

A. Miller: Az ügynök halála - Nemzeti Színház

Rettenetes tapasztalataim voltak a Nemzetiben, nem csak Vidnyánszky, hanem Alföldi idejében is. Véres, gonosz, durva, oktalanul meztelen volt minden előadás, amit kifogtam. Utoljára a Figaró házassága keserített el, de most végre élveztem az előadást!

Csiszár Imre rendezte, Blaskó Péter és Bánsági Ildikó főszereplésével. Végig tartott a feszültség, alázatos volt a játék és a rendezés is. Sokszor elgondolkodom azon, mennyi darab esik áldozatul az oktalan modernkedésnek. Hogy ma technikát, problémákat, kifejezéseket visznek bele régi darabokba, amelyek jól megállnak a lábukon buta aktualizálás nélkül is. Itt ez nem történt meg, szerencsére. Nagyon jó a darab, és ehhez méltón vitték színre. Persze fájdalmas nézni, ahogy recsegnek-ropognak az álomvilág eresztékei, és ahogy az emberek mégis ragaszkodnak az illúziókhoz. De sokszor szép az, ami fáj.

Különösen magyartanár koromban keserített el, hogy szinte egyetlen darabot sem ismerhetnek meg az új nemzedékek a szerző szándékának megfelelően, mert mindent átírnak, átrendeznek, aktualizálnak. Szerintem kellene egy színház, ahol minden darab az eredetihez hűen nézhető meg, persze a kreativitás csak jót tesz, de ne változzék a lényeg. Egyszer mindenkinek látnia kellene az autentikus változatot, hogy ne a kísérletekből, rendezői allűrökből kapjon képet a szerzőről és az eredeti műről. Aztán jöhet mindenféle játék, van mihez viszonyítani. 

Az impresszionisták - 2006.

Háromrészes angol ismeretterjesztő sorozat dokumentumok, levelek, interjúk alapján (BBC). Hiteles kép a francia impresszionistákról, egy kevésssé egységes, részben baráti társaságról.

A főszereplő Claud Monet öregkorában. Őt keresi fel egy riporter (talán a forgatókönyv írója), és ő meséli el visszaemlékezésként a történetüket. Nagy szakállával, a képeiről ismert gyönyörű kertben magával ragadó személyiségként áll előttünk. (Cseppet sem hasonlít a fiatalkori Monet-t megjelenítő színészre.)

Varázslatos a képi világ: a művek és a környezet is, mestermű a film. Megismerteti az impresszionisták küzdelmeit az elismerésért, meg nem alkuvásukat, majd századvégi sikerüket, önmagában is érdekes életüket. Cezanne pl. egy cseppet sem így élt bennem: egy félőrült zseni, aki a végletekig ragaszkodik ahhoz, hogy ne azt fesse, amit lát, hanem annak a megkomponált, fejében élő mását; gazdag családból származik, de koldusszegényen él, már 11 éves törvénytelen fia, mire bemutatja az apjának (mert az rájön, hogy egyáltalán létezik az unokája). De ugyanígy emberszerűen, hibáival és művészi nagyságukkal elevenednek meg a többiek is: Manet, akit a leghamarabb ismertek el, de akinek szifilisze miatt fél lábát le kellett vágni, Degas, aki a táncosnőket festette, Renoir, a szalonképek festője...

Megnézhető online.

Munkácsy életút 1-2., 2013

A Magyar Média Mecenatúra támogatásával létrejött kb. 100 perces életrajzi és méginkább életmű film. Megismertet a legfontosabb művek keletkezési körülményeivel és magukkal a képekkel is.  Mivel nem találtam a 2011-12-ben beharangozott Munkácsy nagyjátékfilmnek semmi nyomát (A nap szerelmese lett volna a címe szintén Káel Csaba rendezésében), - ezt néztem meg. Az MMM honlapján a szinopszis. (Van ugyan egy ilyen című 56-os film, de az Vincent Van Goghról szól.)

Lehet, hogy "csak" ez lett a tervből? Életmű-filmnek nagyon jó, de nagy, nemzeti játékfilmnek, amiről szó volt, semmiképp. Online is megnézhető a Youtube-on.

Zongorakoncert az FSZEK Zenei Gyűjteményében

Nagyon szeretünk ide járni, hetente több ingyenes zenei rendezvényt tartanak a koncert- és kiállítóteremben, 6 órakor, amit én külön díjazok: nem szeretek soká hazaérni. 

Most éppen két fiatal japán zongoraművész játszott. Nagyon érdekes volt a különbség: a lány (fiatal nő) lágyan, abszolút érzelmesen, a fiú (fiatal férfi) pedig nagyon dinamikusan és fegyelmezetten. Ez biztosan a daraboknak is köszönhető, de szembetűnő volt a különbség.

Okuda Mai művésznő a következő műveket játszotta: Liszt: Szerelmi álmok (csodás volt); Brahms 6 zongoradarab és Schubert: A-dúr szonáta.

Aoki Yuma zongoraművész Bach Francia és Angol szvitjét adta elő rendkívül energikusan. Nem ismertem ezeket a műveket, de biztosan nem tudnám megkülönböztetni, melyiket is hallom éppen, nagyon hasonlóak, nem éreztem bennük a nemzeti karaktert, inkább talán franciás, kicsit játékos mindkettő.

Banks úr megmentése - 20014.

Angol-ameriaki-ausztrál dráma, kiváló szereplőkkel. Walt Disney-t Tom Hanks, a Mary Poppins íróját, Pamela Traverset Emma Thompson, édesapját pedig Colin Farrel játssza. A rendező John Lee Hancock.

Az írónő 20 évig kitartott, és nem adta el a megfilmesítés jogát Walt Disneynek, de aztán az eladási mutatók csökkentek, nem akarta feladni az életaszínvonalát, és elment két hétre tárgyalni Hollywoodba. A makacs, elveihez a végsőkig ragaszkodó, egyben kiállhatatlan, összeférhetetlen, embergyűlölő magányos öregasszony a történet főhőse. Szép lassan megtudjuk, hogy Mary Poppins ő maga, és hogy a köny az édesapja iránti szeretetből született. 

Az apa csodás fantáziája, gyermekeivel, különösen az írónővel való bensőséges kapcsolata háttérbe szorította a az alkoholista férj miatt szenvedő háromgyerekes anya sorsát és az írónő életében betöltött szerepét annak ellenére, hogy a film szerint a kislány mentette meg az öngyilkosságtól. Az apa korán halt meg, az alkoholizmusból fakadó hosszas betegség után. Sorsa kettős: a társadalom szemében részeges, felelőtlen bankfiók-vezető, háromgyerekes apa; Helen, a lánya szerint pedig a legcsodálatosabb személy, aki a szabadságra, az álmaiért való kiállásra tanította.

Nem igazi életrajzi dráma, a kritikák szerint nem követi az ausztrál írónő sorsát, akiről amúgy is keveset tudni, de jó film, nagyon jó szereplőkkel, és azok kiváló játékával. Az énekes betéteket én is szívesen kihagytam volna, akárcsak Pamela Travers.

Seamus Deane: Nyughatatlan ír lelkek (1996, magyar kiadás 2000.)

Nem sok ír írót ismerek, de ez a regény majdnem annyira megragadott, mint a szintén ír Frank McCourt Angyal a lépcsőn (és a De!) c. műve. A szegénységben és szoros, de nem problémamentes családi kötelékben töltött gyermekkor lírai rajza mindkettő.

Másodszor olvastam, mert jellemzően elfelejtettem, miről szól. A hat fejezetből és ezeken belül számos, címmel ellátott jelenetből álló történet elemei szorosan összefüggnek, de legalább a fele történet novellaként is megállná a helyét. Erősek, mellbevágóak, mégis líraiak. Akkor jöttem rá, hogy olvastam, akkor ötlött fel az egész történet, amikor a rózsabokrok kipusztításához értem. (Rózsák)

A regény fő motívumai az árulás és a titok. A főhős maga is az árulás vádjába keveredik, de a család életét is az árnyékolja be, hogy a hiedelem szerint Eddie, az apa testvére besúgó volt, lepaktált a rendőrséggel. Észak-Írországban vagyunk, London-Derryben 1945 és 1971 között, valójában 1961-ig. Nem tudni pontosan, hány éves a főhős a történet kezdetén, az ötvenes évek végén már egyetemista. 1949-ben ismerték el Írországot független államnak, míg Észak-Írország a Brit Nemzetközösség tagja maradt, amit az 1973-as népszavazás is megerősített.

A polgárháború korszakát (1969-73) tehát nem érinti a könyv, de a katolikus kisebbség és a protestáns többség közötti feszültség a mindennapok része, a katolikusok árulónak tartják azt, aki kitart az Angliával való egység mellett, vagyis elfogadja a fennálló államrendet, a protestáns többség diktatorikusnak mondható uralmát. A főhős családja is is a mélyen hívő katolikusok közé tartozik, és ír eygségre vágyik.

A babonás-misztikus gondolkodásmód, a fanatikus szabadságvágy, az elhallgatás, a papok és a rendfenntartók szerepe a mindennapokban, az iskolai oktatás sajátosságai megannyi nagyon érdekes vonással ruházzák fel a lassan kibomló, sejtelmes történetet. Remek karaktereket ismerhetünk meg: az anyát, testvérét, Kathie-t, az apát és (megölt) testvérét, Eddie-t, Burke őrmestert, Bolond Joe-t...

Herbert Ernest Bates: Jó széllel francia partra (1944)

Ajánlója szerint ez a "méltán leghíresebb angol háborús regény", valóban nagyon érzékeny és egyben olvasmányos is, nem tudtam letenni, két éjszaka alatt elolvastam. Franciaországban, a hátországban játszódik. Egy fiatal angol repülőtisztet egy tanyán ápolnak, miután lezuhantak és súlyosan megsebesült. Négy társa néhány nap múlva a franciák áldozatos segítségével útra tud kelni, hogy valahogyan kimeneküljön a németek által megszállt területről, Frankie (John Franklin) karját azonban le kell vágni, előbb élet-halál között lebeg, majd több hónapig lábadozik a tanyán, veszélyeztetve az apa, lánya, a nagymama és a nagybácsi életét. Orvosát agyon is lövik, de nem miatta, hanem 49 másik franciával együtt, elrettentésül.

Frankihez hasonló, de még nála is sokkal felnőttesebb, határozottabb karakter Francoise, aki mélyen hívő, emberséges, egyenes ember: első látásra beleszeret Franklinba, és ez az érzés szépen fejlődik kölcsönös, mély szerelemmé. A hátországban a franciák komoly hálózattal rendelkeznek, papírokat készítenek, segítik a bujkálókat, menekülőket, így kerül sorra gondos előkészítés után Frankie távozására is: a lány elhatározza, hogy nem csak Marseille-ig segíti, hanem vele tart Angliába is. Út közben számos veszélyes kalandban van részük, és mindegyikben felragyok Francoise kivételes egyénisége, természetes bátorsága. 

Egyik bajtársával, O'Connorral Marseille-ben újra összetalálkoznak, segítik, hogy a sok viszontagság után, melyek a menekülés közben érték összeszedje magát. Együtt szálnak fel Marseillben a vonatra, hogy elhagyják Franciaországot és Spanyolországon át meneküljenek, de a lány papírjai gyanút keltenek, és csak nagyon kalandosan, O'Connor önfeláldozása árán menekül meg.

Nagyon magával ragadó a regény stílusa: érzékeny, finom. Jó választás, hogy egy makroközösség viszonyaiban mutatja meg az emberség erejét a szörnyű időkben. 

Baráti Kristóf Paganini és Csajkovszkij hegedűkoncertje

Baráti Kristóf Paganini és Csajkovszkij hegedűkoncertje a Müpában, az Óbudai Danubius Zenekarral csodás élmény volt, mindkét zeneszerzőtől a D-dúr hegedűversenyt adták elő. A virtuóz hegedűs méltó partnere volt a zenekar, a közönség nem győzött hangot adni tetszésének. 

Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc díjas fiatal hegedűs, megnyerte a hegedűsok Oscarjának számítómoszkvai Paganini-versenyt. Honlapján meg is hallgatható egy Brahms-szonáta előadása.

A MÜPA Bartók Béla hangversenyterme csodás építmény: mindenhonnan jól látni és hallani. Kiváló az akkusztika.

Három az egyben - Ferenczy Múzeum, Szentendre

Kellemes szentendrei délután forralt eperborral, templomdombbal és Ferenczy Múzeummal.

Péreli Zsuzsa textilművész kiállítása sok-sok kárpittal. Az emberábrázolósak többnyire nem tetszettek, a többi igen. Azért az emberesek között is akadt egy-kettő, ami nem volt túl didaktikus és/vagy hagyományos, pl. az általam Gyöngytyúkasszonynak nevezett. 

A Csíkszentmihályi Róbert új volt nekem, szentendrei szobrász. Nagyon komoly technikai tudással kis és nagyobb plasztikák, de nagyon csodaszarvasos, vagyis a témák nem ragadtak meg. Itt nem lehetett fényképezni. Ez a Szarvas-szobor a Margit körúton van. Nem saját fotó, nagyon gyengécske.

A harmadik kiállítás érthetetlen volt. Egy egri alkotóközösség keresett magának egy olyan helyet, amit senki semmire nem használ, ingyen megkaphatják, közösen felújítják és alkotómműhelynek, meg közösségi kiállítótérnek használhatják. Utánaolvasva derült ki, hogy már elkészült. A kiállításon sem az eredeti állapot, sem a végeredmény nem volt látható (nem láttuk), ellenben a talicskatologatás és egyéb érdektelen mozzanatok 4 monitoron mentek szinkronban, a falak körben pedig a munka dokumentálását mutatták, szürkén, fárasztóan, nem tudni, milyen céllal.

A könyvtolvaj - regény és mozi

Először Markus Zusak ausztrál író ifjúságinak mondott regényét olvastam, és közben, különösen eleinte, nagyon sokat bosszankodtam a könyv két (és fél) alapvető jellemzője miatt.

• A mesélő a halál. Milyen morbid! Ráadásul sokszor eltűnik, kiesik a szerepéből. A koncepció szerint olyan munkás, akinek a sors vagy isten a főnöke, ő meg közben sajnálja a lelkeket, akiket el kell vinnie a 2. világháborúban akár mint zsidót, akár mint egyszerű katonát vagy német polgárt. 
• Állandóan megszakítja az elbeszélés fonalát felesleges kiszólásokkal és vázlatpontokkal. Ez természetellenes, zavaró és kimódolt, akárcsak az egyes pont.
• (+ 0,5) A cím is idegesített: a tolvaj mindenképp negatív csengésű, a főhős pedig egy rendes lány, és igazán lopni is csak a történet fele körül kezd, akkor is a tulajdonos tudtával, majdhogy annak engedélyével. A cím tehát erős túlzás.

Ezek ellenére a történet maga érdekes, emberi és megkapó, sőt szívet szorongató. Egy 12 éves kislányt és egy feleannyi kisfiút idegenekhez (Hans és Rosa Hubermann) ad a kommunista anya (soha többet nem hallunk róla), a kisfiú meghal útközben. Liesel Meminger (Sophie Nélisse) magyarázat nélkül, gyakorlatilag a nevelésért kapott állami segély fejében ey egyszerű német házaspárnál marad egy német kisvárosban, Molchingban. Mamának és Papának hívja nevelőszüleit, ezt az első perctől elvárják tőle. Nem érthető, miért nem tud még olvasni, de Papával - aki maga sem egy olvasózseni, de igen melegszívű ember - megtanul. Éjszakánként együtt olvassák a kisfiú temetésén a sír mellett talált sírásó kézikönyvet, mert ez az egy könyv van.

Lassan a pokróc természetű Mamával (aki kis mocsadéknak nevezi) is megszeretik egymást, barátot szerez már az első napon Rudy személyében. A történet 4 háborús évet ölel fel, rengeteg eseménnyel, tragédiával. nagyon erős emberi kapcsolatokkal. A szülőkön kívül Rudy, és a 2 évig a pincében rejtegetett Max játszik fontos szerepet az életében, meg a polgármester felesége, aki végül is befogadja, amikor mindenkit elveszít. Liesel Max ösztönzésére megtanul írni, és így saját történetét a (halál mögött megbúvó) kislány meséli el.

A film (amerikai-német, 2013, rendezte Brian Pecival) sokkal jobb, a halál kevéske narrációja beleillik a filmek természetébe. Gyönyörű a fényképezés, nagyon jók a szereplők, Liesel, a Mama (Emily Watson) és a Papa (Geoffry Rush), de még sokan mások is. Vannak nagyon jó és nagyon rossz kritikái is. Én egyáltalán nem találtam émelyítőnek és sablonosnak. Viszonylag szigorúan ragaszkodik a könyvbeli cselekményhez, csak kimaradnak részek, pl az, hogy mit él át Hans, amikor katonaként szolgál.

Érdemes megnézni, akár kétszer is.

A lehetetlen - 2013.

Spanyol-amerikai katasztrófafilm Juan Antonio Bayona rendezésében. Egy kedves kis család (negyven közeli házaspár (Ewan MsGregor, Naomi Watts) három gyerekkel, a legnagyobb 12, a legkisebb kb. 3. Thaiföldre mennek karácsonyozni: gyönyörű környezet, tenger, nyár... mígnem kitör a cunami, és mindent meg mindenkit elsöpör. 

A film a házaspár reménytelennek tűnő egymás-keresését és viszontagságait mutatja be nagyon átélhetően. Különösen megkapó a 12 éves fiú kitartása és olykori összeomlása. Némely kritikusok szerint egy olyan nyálas giccs, ami a székhez ragaszt, és amit meg kell nézni. Mindkét állítás túlzó, de az biztos, hogy nem sudokuzik közben az ember lánya.

Naomi Watts Golden Globe díjat kapott az alakításért, Oscarra is jelölték.

Szerelem a Fehér Házban - 1985.

Romantikus vígjáték, Michael Duglas az elnök, szerelme pedig a nagymenő, elegáns, szókimondó  környezetvédő Sidney (Annette Bening).

Mindketten nagyon szerethetők, az elnöknek van magánélete (elvált, egy kamasz lányt nevel, akivel gyakran van kettesben), meg számos szabadosság figyelhető meg körülötte, Sidney pl. csak úgy besétál hozzá.

Nagyon lkellemes, jól megcsinált "romkom", szerethető, de sokat nem kell várni tőle.

Életem NAGY szerelme - 2016.

Francia romantikus film, Laurent Tirard rendezte. Szép emberpár a főszerepben:

Diane, a szőke csinibaba ügyvédnő (Virginie Defira) és Alexandre, a 136 cm-es, ámde sármos és nagymenő építész (Jean Duharde, aki valójában 182 cm, el sem tudom képzelni, hogy oldották meg a torzítást).

Alexandre kreatív, kedves, gazdag, jó a dumája, és az első pillanattól rajong Diane-ért, aki még nem szakadt le ügyvédtársáról, volt férjéről, pedig már 3 éve elváltak. Folyik a harc kettejük között, az új kapcsolat mindenkit felkavar, sérti a volt férj önérzetét, Diane anyja nem hisz a szemének, pedig ő is egy hallássérülttel él... Legjobban Diane van megkavarodva a "másságtól".

Végül aztán a második ejtőernyős ugrással felvállalja a NAGY szerelmet a KIS emberrel. Mesés, nem tudom, van-e ilyen a valóságban. 

A film kellemes szórakozás, de annál nem több. Komédiának azért nem mondanám.

A legszebb dolog - 2011.

Francia filmdráma a gyerekvállalásról, arról, hogyan változtatja meg a gyerek a párkapcsolatot és az anya (meg az apa) életét, hogy néz ki a szülés utáni depresszió. (Rémi Bezancon rendezte). Szép pár, de nekem a (nagy)szülők, főként a (nagy)anyák tetszettek legjobban:

Barbara anyja (Claire - Josiane Balasko!), aki egyedül él, valaha hippi volt, egyedül nevelte a két lányát ennek megfelelő életformában, most is szókimondó, természetes, ugyanakkor szeretetteljes. Nagyon természetesen játszik.

Barbara virtuális apja, aki csak e-mailben tájékozódik az unokájáról, valahol messze él.

Nicola anyja, aki elegáns, kifinomult és (mindent) jobban tud. Nem emlékszem, miért nincs apja Nicolának. :)

A film erős hármas. Vagyis se jó, se rossz, semmi különös. Azoknak érdekes, akik hasonló élethelyzetben vannak.