A komornyik - 2013.

Amerikai dráma, Lee Daniels rendezte, főszereplője, Cecil Gaines (Forest Whitaker) egy délről északra, majd a Fehér Házba került fiú/férfi élettörténete, h, lehet vagy 10 éves, amikor a gazda megerőszakolja az anyját, és azon nyomban agyonlövi az apját. A gazda anyja némi lelkifurdalást érez, ezért beviszi a házba: nem kell többé a gyapotföldön dolgoznia, "házi niggert" nevel belőle. Amerikában 1865-ben törölték el a rabszolgaságot, agy 1926-ban a fiú - már felnőve - szabadon elmehet a déli államból északra, hogy jobb életet teremtsen magának. Ám a felvilágosultabb északon is él még az erős megkülönböztetés, és a film egészen Obama megválasztásáig bemutatja, milyen módon nyilvánult meg a feketék lealacsonyítása, és hogy a polgárjogi mozgalom hogyan küzdött - különösen az ötvenes-hatvanas években) ez ellen.

Az apa beilleszkedik a hagyományos szolga-szerepbe, karrierje hamar kiteljesedik, a Fehér Ház legmegbecsültebb komornyikja lesz, hét elnököt szolgál, mire maga is fellázad kissé. Családi élete azonban nem boldog. Bár végig együtt maradnak, és végül ismét egymásra találnak, felesége léha és sokat iszik, nagyfia pedig ellene fordul: nem hajlandó meghúzni magát, hanem a polgárjogi mozgalom egyik kiemelkedő alakja lesz.

Szimpatikus az apa, a fiú kevésbé, az elnökökről felvillantott pillanatképeket jó lett volna kicsit kibontani, a polgárjogi mozgalomról viszont elég részletes képet nyerünk. Megéri a másfél órát, de nem hagy mélységes nyomot a film.

Végzetes hazugságok - 2012.

Nicholas Jarecki amerikai-lengyel filmje, az erősen öregedő, de azért még mindig helyes Richard Gere főszereplésével. Robert Miller New Yorkban él álom-családjával, álom-körülmények között. Sikeres befektető, egyenesen mágnás, egy cégbirodalom közmegbecsülésnek örvendő, ám gátlástalan vezetője, aki visszavonulásra készül. Lassan, cseppenként derül ki, hogy élete merő hazugság: fiatal szeretője van, vagyona (a befektetők 400 millió dolláros vagyona) felét elsikkasztotta, és most kutyaszorítóban van. Ha nem sikerül eladnia a cégét pillanatokon belül, akkor csődbe megy és lelepleződik, börtönbe kerül, családja összeomlik.

Brook, a nagylánya az üzlettársa, az igazgatóság tagja. Rájön a sikkasztásra a válságos pillanatokban, és megtagadja az apját. Ugyanakkor a festőnő szeretővel való kiránduláson balaeset történik, a lány meghal, Miller pedig otthagyja, megszökik, azt reméli, nem derül ki, hogy ő volt vele, hiszen a lány autójával utaztak. Ráveszi egyik lekötelezettjét, egy fiatal néger srácot, hogy hamis tanúzással mentse a kihallgatások során.

A feleség (Susan Sharandon) mindent megtud, megzsarolja a férjet: csak akkor nem dobja fel, ha teljes vagyonát átiratja a lányára. Közben sikerül lebonyolítani a cégeladást, így a vagyon nem úszik el teljesen, elkerülik a csődöt, s a lány marad a pozíciójában.

A film egyik erős szála a nyomozás: egy a gazdagok világát megvető nyomozó, aki maga is él az erkölcstelen eszközökkel, mindent megtesz, hogy lebuktassa Millert, ez azonban végül nem sikerül: "csak" a magánéleti csőd és a vagyonvesztés lesz a büntetés, de nyilván ezután is lesz mit aprítania a tejbe.

Nem igazán mély, de fordulatos, feszültségekkel terhes és a gazdagok meg a feltörekvő modern művészek világába bepillantást engedő film.

Coco Chanel - 2006.

Rendezte: Anne Fontaine, Coco Chanel szerepében az az Audrey Tautou, aki az Amelie csodálatos életében is nagyot alakított, itt is kiváló. Törékeny, érzékeny, sokszínű, alkatilag olyasmi, mint a nagy Audrey Hapburn. :)
Ez az életrajzi dráma erőt adhatna az igazán hátrányos helyzetű fiataloknak arra, hogy küzdjenek és kecmeregjenek ki abból a helyzetből, amibe beleszülettek. Coco Chanel anyjának halála után az apa úgy adta árvaházba a kislányt, hogy többé felé sem nézett.
Egyáltalán nem volt sima az útja, nem is különösebben erkölcsös: ultravagány nő, aki nem törődött bele a konvenciókba és a szegénységbe, voltak ötletei és ezeket nem korlátozták a gátlások. Nagyon nézhető film, van benne szerelem, kaland, szép és/vagy izgalmas környezetek, érdekes emberek.

Tetszik a Port.hu leírása a világhírű divattervező életútjának állomásairól, kivéve az utolsó előtti pontot, mert bizony, ha nem érte volna autóbaleset a férfit, boldogan hozzáment volna:

• Egy közép-franciaországi kislány, aki árvaházba kerül a nővérével, és minden vasárnap hiába várja, hogy érte jöjjön az apukája.
• Egy kávéházi énekesnő, elhaló hanggal, aki egy csapat részeg katona előtt lép fel.
• Egy alacsony varrónő, aki egy vidéki szabó hátsó műhelyében szegi fel a ruhákat.
• Egy kezdő kurtizán, aki túl sovány, és akinek menedéket védelmezője, Etienne Balsan nyújt a könnyűvérű nőcskék és az éjszakai császárok világában.
• Egy szerelmes asszony, aki azt állítja, hogy sosem lesz senki felesége, különösen nem Boy Capelé, a férfié, aki pedig imádja.
• Egy lázadó, akit a kora társadalmi elvárásai béklyóba zárnak, és aki a szeretői ingét hordja.

D. H. Lawrence - Szülők és szeretők

Ezt most csak magyarul olvastam, és nem találtam benne olyan szörnyű nyelvi megoldásokat, mint amilyenekkel a Szerelmes nők tele van, holott ugyanaz a Róna Ilona fordította 7 évvel korábban. Az is igaz, hogy sokkal egyszerűbb, hagyományosabb a regény, és legalább annyi külső esemény van, mint amennyi lelki történés, míg a Szerelmes nőkben főként  a lélekben és fejben dúlnak a történések. De lehet, hogy pusztán nem érdemes összevetni az eredetivel, ha élményt akarunk.

Egy bányászcsalád története, akik egy kis faluban laknak. Erősen naturalista, Zolára emlékeztető a stílus is, meg a történet is. 

A városi polgárcsaládból származó anya kulturáltabb, társadalmilag felette áll az egyszerű apának. A haláláig tartó történet Gertrude 31 éves korában kezdődik, amikor már nyolc éve férjnél van, a harmadik gyerekét várja, férjét "lenézi, de kötve van hozzá".  Williem és Annie után születik Paul, majd Leonhard. A férje iszákos, lelkileg fejletlen, kommunikációra képtelen, erőszakos ember. A család életében váltakoznak a nagyon nyomorult és a tűrhetőbb állapotok. A nyomorúságban is sokkal jómódúbbak és igényesebbek, mint a hasonló magyar családok: zongora, francia, könyvek, olvasás, éneklés.... Az anyában mindvégig megmaradt a tartás, az apa egyre szürkébb és jelentéktelenebb lett a család életében, Gertrude pedig először a felnövő Williamben, majd annak halála után Paulban kereste élete értelmét. Pault teljesen függővé tette. Jó fiú lett belőle, de önálló életre, igazi szerelemre képtelenné vált, mindig az anyja maradt számára az első.

Az anya mellett Paul a főszereplő, akinek a szerelmi élete folytonos kudarc. Először egy farmer család lányához, Miriamhoz kötődik vagy 7 éven át, de nem tudja igazán szeretni. A lány vallási fanatista, a szerelemben a nőt áldozatként látja, azt tanulta az anyjától, hogy a házaséletet is el kell viselni. Rettenetesen szereti Pault, akár még a testét is, de nem képes feloldódásra. Az ő ellentéte a szenvedélyes Clara asszony, aki külön él a férjétől, és Paul második szerelme lesz. Azonban ez a kapcsolat is kudarc, mert Clara - aki szintén szereti Pault - azt látja benne, hogy csak a testi szerelem vonzza hozzá, valójában nem képes a szerelemre. Az anya pedig Miriamot azért ellenzi, mert (valóban) be akarja szippantani Pault, így fél, hogy neki semmi nem marad a fiából, Clarát kevésbé ellenzi, de a társadalmi előítéletekkel maga is egyetért: a férjétől külön élő asszonynak nincs joga a szabad szerelemre.

A regény egyrészt ezt a bonyolult anya-fia viszonyt, illetve a festőművésszé lett fiú ebből következő boldogtalanságát, életképtelenségét állítja a középpontba. De szinte mindenki gazdagon bemutatott jellem: tanulmányt lehetne írni a fölfelé nősült apa vagy a városba szakadt első fiú személyes tragédiájáról, Miriam és Clara, sőt Clara férje, Baxter történetéről is. Érdekes, hogy ebben a regényben is fontos szereplő a művész (Paul), mint a Szerelmes nőkben Gudrun vagy Gerald húga. Mindegyik képtelen a hétköznapi értelemben vett boldog életre.

Pintér Béla : Titkaink. Trafó, nov. 17.

Húúúúúú. Nagyon jó volt, nehéz sűrű, de kiváló. Foylamatos feszültség és hangulatváltás, kiváló rendezés, nagyszerű színészi játékok, beszédes arckifejezések gazdag kavalkádja. Majdnem mindenki több szerepben, zenészként és énekesként is. Sok nevetés, sok szorongás közben, nagy elismerés a végén, és öröm, hogy ott lehettem.

Balla Bán István - FRIEDENTHAL Zoltán (pedofil néptáncos, emiatt III/3-as besúgó és Kossuth-díjas)

Dr Szádeczky Elvira, Pánczél elvtárs - CSÁKÁNYI Eszter (pszichológus és Aczél György, utóbbinak is kiváló)

Kata - ROSZIK Hella ("Balabán" felesége, mit sem sejtő anya és társulati tag)

Timike - ENYEDI Éva (abúzált 7 éves, majd felnőtt jogvédő ellenzéki)

Zakariás Bea - SZAMOSI Zsófia (Megszállott kommunista-szocialista-orbánista, mindenkorista kultúrsznob, Tatár élettársa)

Tatár Imre - PINTÉR Béla (Elhivatott, alkoholista népzenész és szamizdatos)

Szujó, Pincér, Pogány - THURÓCZY Szabolcs

Tatár Ferenc, Ági - STEFANOVICS Angéla (A népzenész autisztikus "elvált fia", komolyzenei őstehetség, később az Élőlények Minisztériumának kitüntetetteje)

Borbíró - PÓTA György (Talán ő volt Semlyén Zsolt, egyben III/tiszt, aki beépült az együttesbe)

Konkoly - PELVA Gábor

Vivaldi árvaházi koncertjei II.

Lakatos György fagottművész és a Concerto Harmonico első Árvaházi koncertje is nagy élmény volt, de ez a második igazán csodás, felemelő élményt nyújtott. Nagyszerűen mutzsikált a zenekar, a szólista is, az egész magával ragadott.
Antonio Vivaldi: a-moll fagottverseny RV 497
Antonio Vivaldi: Sonno, se pur sei sonno RV 738
Antonio Vivaldi: g-moll fagottverseny RV 496
Antonio Vivaldi: L’estro Armonico, Op. 3. (részletek)

D. H. Lawrence : Szerelmes asszonyok / Women in love

Angolul kezdtem olvasni, de annyira gazdag és kifinomult a nyelvezete, hogy nagyon kíváncsi lettem a magyar fordításra. A közepétől már párhuzamosan olvastam: egy fejezet angolul, aztán egy fejezet magyarul. Hát, nem lettem boldog. Már a cím sem jó: a két főszereplő, az alsó-középosztálybeli tanítónők (Ursula és Gudrun) közül csak az egyik megy férjhez a cselekmény során, ő is csak a végén, tehát az eredetinek megfelelő szerelmes nők sokkal pontosabb lett volna. Ez azonban csak a kisebbik baj. A fordítás tele van olyan mondatokkal, amiket egy anyanyelvi beszélő soha nem mondana.Róna Ilona nem remekelt (1975). Néhány példa: "Fegyelmezett, kemény agya szaporán olvasott..." ".... aztán felkelt keményen, energiával telve...." "...ez életvitelének elmaradhatatlan ritmusai közé tartozott." Szóval elszomorított a fordítás görcsös természetellenessége. 

Ami pedig magában a regényben nem tetszett, az a négy főszereplő rendkívüli érzelmi ingatagsága. Szinte hihetetlen mértékben, percről percre változnak oda és vissza: szeretnek és gyűlölnek átmenet nélkül. Nagyon nehéz különbséget tenni közöttük, mindegyik feltétlen szeretetre vágyik, és ugyanakkor határtalanul gonoszak is majdnem mindenkivel, főként a partnerükkel, de a lányok a családjukkal is. Ursula tűnik egyszerűbbnek és természetesebbnek a két nővér közül, de ő is folytonos érzelmi hullámzásban él, és teljes önfeladást kíván Birkintől. Ursula tanítónő, az a fajta nő, aki kicsavarja a másikat érzelmileg, állandóan bizonyítani és bizonygatni kell, hogy szeretik. Birkin amolyan tanfelügyelő féle, egyébként van társadalmi rangja, 6000 fontos évjáradéka, nem szorul rá a felügyelői állásra. Ő amolyan byroni spleenben él, nem talál örömöt, értelmet semmiben, de képes a pillanatnyi lángolásra. 

Gudrun talán még rosszabb: művész, csak másodsorban és csak időnként tanítónő: apró szobrokat készít. Kitört a kisváros nyomott és elmaradott légköréből, élt már Londonban és Párizsban, tovább is repülne, csak ideiglenesen tért haza, ha jól emlékszem, anyagi okokból. A családod, a kisvárost, a környezetet - mint ahogyan majdnem mindent és mindenkit - lenézi. Párja, Gerald, Birkin barátja jelentős vagyonnal bíró, lendületes és kreatív vállalkozó, bányatulajdonos. Miután apjától átvette a bányák igazgatását és megreformálta a termelést, minden megy magától, és úgy érzi, kicsúszott alóla a talaj, nincs mit tennie.

Az egész regény a két pár gyötrődéséről szól: szabadulnának egymástól, és igyekeznek magukhoz kötni a másikat. Ugyanez az ellentmondásos érzelem fűzi egymáshoz a két nővért is: Gudrun nagyvilágibb, többet megenged magának, fennhéjázóbb és szarkasztikusabb, Ursula igazodik hozzá: csodálja és szörnyülködik is miatta. Látszólag, a felszínen mindig egyetértenek, főleg, mert Ursula aláveti magát Gudrun véleményének, azonban sokat küzdenek érzelmileg egymással is. A szokásokhoz jobban ragaszkodó Ursula olyannyira felszabadítja magát, hogy családját otthagyva, majdhogynem titokban megy férjhez, és ettől ő maga is szenved, pedig tudja, hogy felszabadult szeretne lenni. Ők talán valahogy megszokják majd egymást, de ebből kiegyensúlyozott kapcsolat soha nem lesz.

Gudrun és Gerald még nehezebb eset, ők eljutnak a gyilkos gyűlöletig, meg tudnák ölni egymást a kölcsönös megaláztatástól és szerelemvágytól. A regény végén Gerald balesetben meghal, szinte örül az ember, mert ezzel elkerüli, hogy gyilkos vagy áldozat legyen. Lebegtetett mellékszál Birkin és Gerald különös barátsága, amelyet meg nem fejtett, meg nem élt homoszexuális érzelem színez. Van egy birkózós jelenet, ami egészen abszurd. (Bezárt ajtók mögött, meztelenül birkóznak a végkimerülésig.)

Ha pozitív vagyok, akkor azt mondom, hogy a regény arról szól, hogy mennyire együtt jár a szeretet és a gyűlölet, hogy csak az képes a kiegyensúlyozott kapcsolatra, aki teljesen feladja magát. Ha negatív vagyok, akkor meg arról a nyűglődésről szól, amit négy túlfinomult, szinte életképtelen ember megél, és arról az elviselhetetlen légkörről, amit maguknak, egymásnak és másoknak teremtenek. Így utólag azt mondom, hogy olvasni is megterhelő, de azért nagyon érdekes.