2017. november 17., péntek

D. H. Lawrence : Szerelmes asszonyok / Women in love

Angolul kezdtem olvasni, de annyira gazdag és kifinomult a nyelvezete, hogy nagyon kíváncsi lettem a magyar fordításra. A közepétől már párhuzamosan olvastam: egy fejezet angolul, aztán egy fejezet magyarul. Hát, nem lettem boldog. Már a cím sem jó: a két főszereplő, az alsó-középosztálybeli tanítónők (Ursula és Gudrun) közül csak az egyik megy férjhez a cselekmény során, ő is csak a végén, tehát az eredetinek megfelelő szerelmes nők sokkal pontosabb lett volna. Ez azonban csak a kisebbik baj. A fordítás tele van olyan mondatokkal, amiket egy anyanyelvi beszélő soha nem mondana.Róna Ilona nem remekelt (1975). Néhány példa: "Fegyelmezett, kemény agya szaporán olvasott..." ".... aztán felkelt keményen, energiával telve...." "...ez életvitelének elmaradhatatlan ritmusai közé tartozott." Szóval elszomorított a fordítás görcsös természetellenessége. 

Ami pedig magában a regényben nem tetszett, az a négy főszereplő rendkívüli érzelmi ingatagsága. Szinte hihetetlen mértékben, percről percre változnak oda és vissza: szeretnek és gyűlölnek átmenet nélkül. Nagyon nehéz különbséget tenni közöttük, mindegyik feltétlen szeretetre vágyik, és ugyanakkor határtalanul gonoszak is majdnem mindenkivel, főként a partnerükkel, de a lányok a családjukkal is. Ursula tűnik egyszerűbbnek és természetesebbnek a két nővér közül, de ő is folytonos érzelmi hullámzásban él, és teljes önfeladást kíván Birkintől. Ursula tanítónő, az a fajta nő, aki kicsavarja a másikat érzelmileg, állandóan bizonyítani és bizonygatni kell, hogy szeretik. Birkin amolyan tanfelügyelő féle, egyébként van társadalmi rangja, 6000 fontos évjáradéka, nem szorul rá a felügyelői állásra. Ő amolyan byroni spleenben él, nem talál örömöt, értelmet semmiben, de képes a pillanatnyi lángolásra. 

Gudrun talán még rosszabb: művész, csak másodsorban és csak időnként tanítónő: apró szobrokat készít. Kitört a kisváros nyomott és elmaradott légköréből, élt már Londonban és Párizsban, tovább is repülne, csak ideiglenesen tért haza, ha jól emlékszem, anyagi okokból. A családod, a kisvárost, a környezetet - mint ahogyan majdnem mindent és mindenkit - lenézi. Párja, Gerald, Birkin barátja jelentős vagyonnal bíró, lendületes és kreatív vállalkozó, bányatulajdonos. Miután apjától átvette a bányák igazgatását és megreformálta a termelést, minden megy magától, és úgy érzi, kicsúszott alóla a talaj, nincs mit tennie.

Az egész regény a két pár gyötrődéséről szól: szabadulnának egymástól, és igyekeznek magukhoz kötni a másikat. Ugyanez az ellentmondásos érzelem fűzi egymáshoz a két nővért is: Gudrun nagyvilágibb, többet megenged magának, fennhéjázóbb és szarkasztikusabb, Ursula igazodik hozzá: csodálja és szörnyülködik is miatta. Látszólag, a felszínen mindig egyetértenek, főleg, mert Ursula aláveti magát Gudrun véleményének, azonban sokat küzdenek érzelmileg egymással is. A szokásokhoz jobban ragaszkodó Ursula olyannyira felszabadítja magát, hogy családját otthagyva, majdhogynem titokban megy férjhez, és ettől ő maga is szenved, pedig tudja, hogy felszabadult szeretne lenni. Ők talán valahogy megszokják majd egymást, de ebből kiegyensúlyozott kapcsolat soha nem lesz.

Gudrun és Gerald még nehezebb eset, ők eljutnak a gyilkos gyűlöletig, meg tudnák ölni egymást a kölcsönös megaláztatástól és szerelemvágytól. A regény végén Gerald balesetben meghal, szinte örül az ember, mert ezzel elkerüli, hogy gyilkos vagy áldozat legyen. Lebegtetett mellékszál Birkin és Gerald különös barátsága, amelyet meg nem fejtett, meg nem élt homoszexuális érzelem színez. Van egy birkózós jelenet, ami egészen abszurd. (Bezárt ajtók mögött, meztelenül birkóznak a végkimerülésig.)

Ha pozitív vagyok, akkor azt mondom, hogy a regény arról szól, hogy mennyire együtt jár a szeretet és a gyűlölet, hogy csak az képes a kiegyensúlyozott kapcsolatra, aki teljesen feladja magát. Ha negatív vagyok, akkor meg arról a nyűglődésről szól, amit négy túlfinomult, szinte életképtelen ember megél, és arról az elviselhetetlen légkörről, amit maguknak, egymásnak és másoknak teremtenek. Így utólag azt mondom, hogy olvasni is megterhelő, de azért nagyon érdekes.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése