Júlia kisasszony

A film az azonos című Strindberg-darab mozis feldolgozása. Mindvégig erősen érezhető a színpadiasság a helyszínekben, a dialógusokban. Valahogy nem olyan természetes, ahogyan egy film tárja elénk a világot. Leginkább a jelenetek, a beállítások, a dikció, a hanghordozás. Minden idézőjeles, de azért jó.

A gróf gazdag és elkényeztetett lánya beleszeret az inasba, - vagy csak kikezd vele, holott az a szakácsnő jegyese, meg persze a társadalmi elvárások is tiltják, hogy bármi közük legyen egymáshoz. A darabban (és a filmben) két erős szál van. Az egyik kettejük alá-fölérendeltségi viszonya és ennek változásai, előbb az egyoldalú, majd a változó kiszolgáltatottság, és az ezekben a helyzetekben megmutatkozó jellemgyengeségek. A másik a szerelmi háromszög: a szakácsnő a megingathatatlan erköcsöt képviseli, a komornyik és Júlia pedig a viszonylagosat, az érdekeiknek, pillanatnyi vágyaiknak megfelelőt. Leginkább a komornyik változik meg azzal, hogy vágyott, magasrangú nő az övé lett: már nem tiszteli, megveti, kutyául bánik vele, el akarja zavarni.

Itt a baki: oktalanul félnek attól, hogy minden kitudódik, hogy Júliának talán gyereke lesz és a világ szégyenévé válik. Ezen nem kellene rögtön az aktus után halálosan aggódni. Lehet, hogy ez csak mai szemmel tűnik ennyire természetellenesen túlzónak. 

Rendező:Mike Figgis 

Szereplők: Saffron Burrows (Miss Julie), Peter Mullan (Jean), Maria Doyle Kennedy (Christine)

Hermann Hesse: A pusztai farkas

Hesse a kedvenceim közé tartozik: a Narziss és Goldmund, valamint az Üveggyöngyjáték elbűvölt néhány éve. Ez a regény egy különc, kettős jellemű, idősödő értelmiségi férfi élet-halál vívódásait mutatja be, nagyrészt önéletrajzi ihletettséggel. Az USA-ban a beatkorszakban a kábítószerezés bibliájának tartották a művet, ekkor lett igazán népszerű. Ez annak köszönhető, hogy a mű utolsó negyedében a főhős a Mágikus Színházban látomás formájában átéli élete összes kapcsolatát, és bármi is történt a valóságban, ebben a vízióban minden beteljesül, még útikalauz-mentor, kurtizán barátnő kérése is. 

Harry Haller művelt értelmiségi, író-filozófus, aki már inkább csak olvas, és készül arra hogy elhagyja az árnyékvilágot, amelyben már semmi sem ér fel azokhoz a szellemi magaslatokhoz, ahol otthon érzi magát. Világmegvetése öngyűlölettel párosul: miközben elítéli, kedvteléssel is szemléli a polgári világ sekélyes kényelmét és élvezeteit. Egy kurtizán, Hermina segíti abban, hogy megismerje és igazán megértse önmagát: egy rokon lélek, lelki társ, sokkal okosabb, mint Harry. Ugyanúgy szenved a szerepében és a bőrében, és ugyanúgy öngyilkosságra készül, jobban mondva arra, hogy Harry ölje meg, miután épp ebből a célból, na meg a lelki rokonság miatt, magába bolondítja.

Bonyolult  a regény szerkezete, van benne egy bonyodalmas és unalmas előszó, aztán egy még unalmasabb traktátus, majd saját elbeszélése, végül a látomásos rész, ez utóbbi kettő sodró, érdekes. Valószínűleg nem érek fel én sem a megfelelő filozófiai magasságokig. :)

10 nap szeptemberben - 2006

Érdekes krimi a 2001. szeptember 11-ét megelőző 10 napról. Mintha a katasztrófa oka állna a cselekmény hátterében, de ez fikció. Egy amerikai kém rejtélyes üzenetet küld régi társának, rajta keresztül Franciaországban élő lányának, valamint külön, direktben Amerikában élő fiának, hogy sürgősen találkozni akar velük.

A főszereplő ez a régi munkatárs-barátnő, Irine (Juliette Binoche), aki a két, egymásról korábban mit sem tudó fiatal felnőtt testvérrel követi a gyakran változó utasításokat, rejtélyes emberekkel találkoznak, bejárják fél Európát Eliot utasításait követve. Kiderül, hogy megtudott valamit egy nagyon nagy, hamarosan bekövetkező eseményről, ami megrengeti a tőzsdét. Tanácsadással foglalkozik, és ezért a hírért nagyon nagy jutalékot vár az egyik megbízói körtől, ezt akarja a gyerekeire hagyni.

Romantikus és kissé bizarr szál, hogy a két gyerek egymásba szeret, és együtt is maradnak a sok-sok pénzzel.

Gyomvirágok - 2010

Egyre több olyan filmmel találkozom, amelyek a másság témájával foglalkoznak, pl. Az új barátnő, A dán lány, Holdfény, Szólíts a neveden.... A Gyomvirágok norvég film, Petter Naess rendezte. Két főszereplője egy hermafrodita fiú, Adrian, aki egy konzervatív családban, teljes titokba burkolózva nő fel, nem műttetik meg, testnevelés alól felmentetik, hogy ki ne derüljön a mássága. Az iskolában azonban állandóan inzultusok érik, lányos kinézete, hosszú haja egyre inkább célponttá teszi, míg végül megverik és le is vetkőztetik.

Adrian élete akkor törik meg igazán, amikor kihallgatja a szülei beszélgetését, és megtudja, hogy jobban örülnének, ha meg sem született volna. Ekkor háborúba kezd ellenük, az apja azért lesz öngyilkos, mert az anyja viszonyát feltárja előtte, az anya meg idegösszeroppanást kap. A nagynénivel lakik együtt, de őt is megvádolja... A házukban lakik egy szerencsétlen, csúnya kislány, nem jut eszembe, hogy hívják, akinek nincsenek haj- és bőrszínező pigmentjei (ó, megvan: albinó). Ő is kitaszított, kapaszkodna Adrianba, de ő még igyekszik őrizni a látszatot, és nem akarja felvállalni a kislány baját a magáé mellé.

Sok gonoszságot elkövet, mindenkit büntet a sorsa miatt. A kislány véletlen balesetben hal meg ugyan, de ennek is ő a közvetett oka. Végül magát is jól megbünteti.

Nem könnyű film, nem is egyenletes, de vannak magasfeszültségű részei.

Johanna nőpápa - 2009

Német - angol - olasz - spanyol filmdráma. A nyolcszázas évekbe visz bennünket, nagyon messzire, különös, érdekes világba. Egy korabeli faluban fiúk közé született Johanna a falusi, viselkedésében barbár, amúgy keresztény pap családjába. Okosabb volt, mint a fiúk, titokban tanult meg írni és olvasni, egy tanító segítségével görögül is, majd viszontagságok árán bekerült a vatikáni egyházi iskolába. A helyi püspök kegyeltje, Gerald gróf befogadja a családjába. Szerelmesek lesznek egymásba.

Gerald háborúba megy, felesége gyorsan férjhez akarja adni Johannát, hogy kikerüljön az iskolában és általában is oltalom nélkül maradjon, s elmenjen a háztól. Szerencsére megmenekül a házasságtól, de erős vallásossága és a szerelem viszontagságai miatt egyaránt az tűnik a legjobbnak, hogy fiúnak adja ki magát és beáll egy szerzetesrendbe. Évekig ott él, sokat tanul, különösen a gyógyfüvek, a gyógyítás tudósává válik. Így kerül a köszvényes pápa közelébe, akit ki is gyógyít a bajából. 

Egyre feljebb jut az egyházi hierarchiában, mindenki tiszteli, nem is sejtik, hogy nő. Közben fenntartja a kapcsolatot Gerard gróffal. Annyira köztiszteletnek örvend, hogy a pápa halálakor őt választják új pápának. Ha kiderülne, hogy nő, azonnal ki iss végeznék. Ám hamarosan terhes lesz, és amikor látja, hogy egy körmenet során Gerardot megtámadják, maga sietne a védelmére, de elesik, és megindul a szülés... meg is hal. 

Állítólag törölte az egyház Johannát a pápák névsorából.

 A13. században keletkezett, ismeretlen francia szerző által írt legenda egy nőpápáról, aki IV. Leó pápa (855) és III. Benedek pápa (858) közt uralkodott volna. A legenda szerint egy Ágnes (más variánsokban Gilberta, stb.) nevű, mainzi származású nő volt, aki Athénben tanult, majd Rómába került, ahol tanított. Később pápává választották, s János néven két évig és hét hónapig uralkodott. Egy Lateránban tartott körmeneten gyermeket szült, így lepleződött le.

A legenda minden történeti alapot nélkülöz, egyes motívumai azonban megmagyarázhatóak a pápaság korabeli kül- és belpolitikai viszonyaival, a pápák erkölcsi állapotával...

Történetileg nem bizonyítható, hogy valóban létezett egy nőpápa. A legenda és a közös emlékezet azonban szilárdan tartja magát arról, hogy a 9. században az egyik pápa valójában nő volt, sőt még gyermeket is szült. (WIKIPÉDIA)

Emlékek útján - 2006

Olasz-francia film, Roberto Ando rendezte. Három főszereplője egy testvárpár (Leo Ferri - Alessio Boni és Ale Ferri - Valeria Solerino) és Ale vőlegénye (Emir Kusturica), valamint egy ingatlanos Anna Olivieri (Donatella Finocciaro).

Két gyönyörű, sikeresnek tűnő fiatal felnőtt életébe berobban a hír, hogy a szicíliai ház, ahol felnőttek, eladó. Ale vőlegénye és a fiútestvér, Leo egymástól függetlenül megnézi a házat: a festő meg akarja venni jegyajándékul, meglepetésnek, Leo pedig mélyre szorított emlékeinek nyomát keresi, de fél is ezeket újra átélni.

Szép lassan fény derül arra, hogy apjuk a házban, a gyerekek szeme láttára ölte meg az anyjukat, aki hisztériás volt, és akivel szenvedélyesen szerették egymást, sokszor szemérmetlenül, a gyerekekkel nem törődve. Aztán még lassabban arra is rájövünk, hogy a gyilkosságot nem is az apa követte el, de magára vállalta a kislány helyett. Ezt csak ketten tudták, Leo és az apa, aki leülte a sok-sok évet.

Közben kibontakozna egy szerelem Leo és az ingatlanos nő között, de Leo annyira zárkózott, hogy képtelen nyitni. Apjával is találkozik, de nem tudja, hogy megbocsásson, hálás legyen vagy gyűlölje azért, ahogyan megváltozott az életük emiatt a felvállalt gyilkosság miatt. Ale, aki a gyilkosság idején 5-6 éves lehetett, nem emlékszik semmire, és a kreált változatot tartja igaznak.

Szép, fájdalmas, lassú film, hiteles szereplőkkel, szép emberekkel.

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke

A 2011 áprilisától az ÉS-ben megjelent népies műmesék a második Orbán-kormány cselekedeteire adott válaszok, illetve azokat mutatják meg görbetükörben. Akkor nem mindet olvastam, most azonban a kötetbe rendezett, 2012-ben megjelent kötet digitális változatát vettem kézbe. Leginkább az lepett meg, mennyire emlékezetes minden egyes mozzanat, és mennyire ugyanaz a mentalitás ma is. 

Politikai-történelmi szempontból érdekesebb, mint esztétikailag. A mű népiesség sok helyen természetellenes, jobb lett volna valamely tájegység nyelvhasználatához igazodni, mert így nagyon sok a fülsértő hamis hang.

,,Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak."