2018. május 19., szombat

Júlia kisasszony

A film az azonos című Strindberg-darab mozis feldolgozása. Mindvégig erősen érezhető a színpadiasság a helyszínekben, a dialógusokban. Valahogy nem olyan természetes, ahogyan egy film tárja elénk a világot. Leginkább a jelenetek, a beállítások, a dikció, a hanghordozás. Minden idézőjeles, de azért jó.

A gróf gazdag és elkényeztetett lánya beleszeret az inasba, - vagy csak kikezd vele, holott az a szakácsnő jegyese, meg persze a társadalmi elvárások is tiltják, hogy bármi közük legyen egymáshoz. A darabban (és a filmben) két erős szál van. Az egyik kettejük alá-fölérendeltségi viszonya és ennek változásai, előbb az egyoldalú, majd a változó kiszolgáltatottság, és az ezekben a helyzetekben megmutatkozó jellemgyengeségek. A másik a szerelmi háromszög: a szakácsnő a megingathatatlan erköcsöt képviseli, a komornyik és Júlia pedig a viszonylagosat, az érdekeiknek, pillanatnyi vágyaiknak megfelelőt. Leginkább a komornyik változik meg azzal, hogy vágyott, magasrangú nő az övé lett: már nem tiszteli, megveti, kutyául bánik vele, el akarja zavarni.

Itt a baki: oktalanul félnek attól, hogy minden kitudódik, hogy Júliának talán gyereke lesz és a világ szégyenévé válik. Ezen nem kellene rögtön az aktus után halálosan aggódni. Lehet, hogy ez csak mai szemmel tűnik ennyire természetellenesen túlzónak. 

Rendező: 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése