Egy
hétvégén hármat is megnéztünk: a Csiliben látható a Felnőtt Festők Klubja
aktuális kiállítása, valamint egy másik, Art Fest elnevezésű, országos,
zsűrizett kortárs kiállítás is. Én is járok festeni Kucsma János
festőművész vezetésével, 15-20 tagja lehet a körnek. meglepően jó képek is
vannak a kiállított művek között, és gagyi szinte nincs is. Majd jövőre, ha én
is benne leszek! :) Az Art Fest nem sokkal jobb. Sajnos mindkét kiállítás csak
bejelentéssel, kulccsal látogatható, személyzet nincs, tehát nagy közönségre
nem lehet számítani. Pedig nyugdíjas önkéntesekkel biztosan meg lehetne oldani.
A
tárlaton az alábbi művészek állítanak ki: Aknay János, Bakallár József, Baksay
József, Barti József, Bunda János István (jelenlegi
mesterem), Barabás Márton, Bauer István, Butak András, Csáji Attila,
Csipes Antal, Dékány Ágoston, Dréher István, Farkazsdy Bálint István, Farkas
Ádám, Fekete Emese, Fehér László, El Kazovszkiy, Gulyás László, Gaál
József, Hartung Sándor, Kelecsényi Csilla, Kirják Miklós, Kocsis Előd, Kovács
Péter Balázs, Katona Szabó Erzsébet, Kőrösi Sándor, Kárpáti Tamás, Kőnig
Frigyes, Lacza Márta, Lázár András, Lugossy Mária, Lencsés Ida, Lengyel
Orsolya, Meszlényi János, Ifj. Meszlényi János, Molnár Eszter, Nagy Judit,
Orosz István, Pasqualeti Eleonóra, Pánti Imre, Pistyur Imre, Rácz Edit, Sárkány
Győző, Sóvári Valéria, Sulyok Gabriella, Stefanovics Péter, Szakács Imre,
Szijjártó Árpád, Szurcsik József, Tihanyi Zsuzsanna, Olajos György, Varga Amár
László, Varga László, Váradi Róbert, Vén Zoltán, Vojnich Erzsébet és Vizsolyi
János.
Szomorúan
keveset ismerek! De azért nem volt rossz. Az egyik kis mellékteremben Tóth
Menyhért emlékszobát rendeztek be, most sem fogott meg annak ellenére sem, hogy
jelentősnek mondják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése