Erősen misztikus mű, emlékeztet Coelhora és E.T.A Hoffmann Az arany virágcserép c. művére is. Egy fiatalember azzal tölti az idejét, hogy összegyűjtse homályos emlékeit arról, amit a Szövetségben, a Napkeleti utazáson megélt. Minden nagyon homályos, semmiben sem biztos. Néha azt gondolja, ő maradt egyedül életben a Szövetség tagjai közül, és időnként már abban is kételkedik, hogy a Szövetség, felvétele, az utazás is csak fantázia, nem megtörtént dolgok. Arra áldozza minden idejét, hogy összegyűjtse, konkrétabbá tegye ezeket az emlékfoszlányokat, és megírja a Szövetség és az utazás történetét.
Az utazás során volt egy Leó nevezetű, kivételes szolga, rá egyre többet gondol, míg végre meg is találja. Kiderül azonban, hogy Leó egyszerre szolga és a Szövetség legmagasabb vezetője is, aki engedi őt visszatalálni a közösségbe, ahol magának kell felfedeznie, hogy minden emléke hamis: ő hagyta el hűtlenül a közösséget, ő szökött meg, és szinte semmi az, amit tud róluk, meg az utazásról. Vagyis önteltség az a szándék, hogy megírja a történetet.
A Szövetség óriási bírósága kissé kafkai, de őt felmentik, engedik, hogy megírja a Szövetség és a Napkeleti utazás történetét, rendelkezésére bocsátják óriási, több millió kötetes/mappás könyvtárukat vagy irattárukat, amiben mindent megtalál, és ettől egyre inkább jelentéktelennek érzi magát. Saját magáról egy hátával összeragadt, kétalakos szobrot talál, amely megelevenedik, az egyik alak ő, a másik Leó. Az őt ábrázoló alak - mint egy ópiumos álomban - megelevenedik, és lassan Leóvá válik. Ekkor a főhős elálmosodva alvóhelyet keres, talán meghal.
A regényben a Napkelet a távoli, egzotikus, tiszta világ jelképe, az elvágyódás tárgya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése