Amerikai romantikus dráma Susan Sarandon (anya), Pieter Brosnan (apa) és Carrey Mulligan (Rose) főszereplésével, Shana Feste rendezésében, a forgatókönyvet is ő írta.
Általában lehúzzák a kritikák, de nekem tetszett, különösen Rose. Hosszú, kölcsönös, de szótlan epekedés után végre egymásra talál az iskola utolsó napján két szimpatikus fiatal, de együttlétük után nyomban balesetet szenvednek, és a fiú meghal, a lány meg hopsz, terhes marad. Így nem tudja igénybe venni az egyetemi ösztöndíjat, a családjára nem számíthat (csak egy számító alkoholista anyáról tudunk, nem vele él), így felkeresi a fiú családját, akik befogadják, de persze nem simán.
A film cselekményének ideje egybeesik a lány terhességével, és a gyásszal való megküzdés változatait mutatja be. Az anya folyton csakis erről akar beszélni, minden részletet meg akar ismerni, kórházba jár a kómában fekvő sofőrhöz, aki beléjük ütközött, az orvosokat bombázza, közben intenzíven gyűlöli a férjét, aki szerinte érzéketlen, Rose-t, - szerinte inkább neki kellett volna meghalnia, és egy kis számító dög; kisebbik, kamasz fiát elhanyagolja. A férj nem hajlandó egy szót sem beszélni az esetről, nem engedi másoknak sem, hogy szóba hozzák, és a stressztől, az elfojtott bánattól infarktust kap. A kamasz fiú tagadja, hogy imádta a bátyját, negatív jellemvoásokat tulajdonít neki, alkalmilag drogozik, majd végre kipakol egy segítő csoportban. Rose szeretne mindent megtudni a halott fiúról, hiszen csak néhány órát töltöttek együtt, nem is ismerte, bár évek óta szerette. Viszonylag jól viseli a szörnyű családi légkört, de egy idő után elege lesz és elmenekül. Ez a fordulópont, és egyben a szülés napja.
Mind a hárman együtt keresik a lányt, s mikor megtalálják, megkezdődnek a fájások. A kórházba tartva sokat beszélgetnek, végre a fiúról, kedves, apró részleteket mesélnek a fájásokkal tagolt időben. Mint boldog családtól búcsúzunk tőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése