A könyvtolvaj - regény és mozi

Először Markus Zusak ausztrál író ifjúságinak mondott regényét olvastam, és közben, különösen eleinte, nagyon sokat bosszankodtam a könyv két (és fél) alapvető jellemzője miatt.

• A mesélő a halál. Milyen morbid! Ráadásul sokszor eltűnik, kiesik a szerepéből. A koncepció szerint olyan munkás, akinek a sors vagy isten a főnöke, ő meg közben sajnálja a lelkeket, akiket el kell vinnie a 2. világháborúban akár mint zsidót, akár mint egyszerű katonát vagy német polgárt. 
• Állandóan megszakítja az elbeszélés fonalát felesleges kiszólásokkal és vázlatpontokkal. Ez természetellenes, zavaró és kimódolt, akárcsak az egyes pont.
• (+ 0,5) A cím is idegesített: a tolvaj mindenképp negatív csengésű, a főhős pedig egy rendes lány, és igazán lopni is csak a történet fele körül kezd, akkor is a tulajdonos tudtával, majdhogy annak engedélyével. A cím tehát erős túlzás.

Ezek ellenére a történet maga érdekes, emberi és megkapó, sőt szívet szorongató. Egy 12 éves kislányt és egy feleannyi kisfiút idegenekhez (Hans és Rosa Hubermann) ad a kommunista anya (soha többet nem hallunk róla), a kisfiú meghal útközben. Liesel Meminger (Sophie Nélisse) magyarázat nélkül, gyakorlatilag a nevelésért kapott állami segély fejében ey egyszerű német házaspárnál marad egy német kisvárosban, Molchingban. Mamának és Papának hívja nevelőszüleit, ezt az első perctől elvárják tőle. Nem érthető, miért nem tud még olvasni, de Papával - aki maga sem egy olvasózseni, de igen melegszívű ember - megtanul. Éjszakánként együtt olvassák a kisfiú temetésén a sír mellett talált sírásó kézikönyvet, mert ez az egy könyv van.

Lassan a pokróc természetű Mamával (aki kis mocsadéknak nevezi) is megszeretik egymást, barátot szerez már az első napon Rudy személyében. A történet 4 háborús évet ölel fel, rengeteg eseménnyel, tragédiával. nagyon erős emberi kapcsolatokkal. A szülőkön kívül Rudy, és a 2 évig a pincében rejtegetett Max játszik fontos szerepet az életében, meg a polgármester felesége, aki végül is befogadja, amikor mindenkit elveszít. Liesel Max ösztönzésére megtanul írni, és így saját történetét a (halál mögött megbúvó) kislány meséli el.

A film (amerikai-német, 2013, rendezte Brian Pecival) sokkal jobb, a halál kevéske narrációja beleillik a filmek természetébe. Gyönyörű a fényképezés, nagyon jók a szereplők, Liesel, a Mama (Emily Watson) és a Papa (Geoffry Rush), de még sokan mások is. Vannak nagyon jó és nagyon rossz kritikái is. Én egyáltalán nem találtam émelyítőnek és sablonosnak. Viszonylag szigorúan ragaszkodik a könyvbeli cselekményhez, csak kimaradnak részek, pl az, hogy mit él át Hans, amikor katonaként szolgál.

Érdemes megnézni, akár kétszer is.