Erik, egy amúgy menő, sikeres londoni könyvelő szinte egyik napról a másikra megúnja sivár életét (munka, úszás, család, munka, úszás, család...), és beáll egy férfi szinkronúszó csapatba, általában középkorú emberek közé, akik megfogadták, hogy egyáltalán nem beszélnek a magánéletükről, csak szinkronúsznak, de soha nem vállalnak fellépést vagy versenyt. Egyébként nagyon bénák is ahhoz. Otthagyja a családját, idővel a munkáját is, szinte monomániává válik a szinkronúszás.
A film jelentős része az edzéseket mutatja, Eric hasznos tagja a csapatnak, a matek segít a figurák sikeres alakításában. Véletlenül találkoznak a svéd szinkronúszó világbajnokkal, aki az edzőjük barátja. A férfi bíztatja őket, hgy készüljenek fel a milánói világbajnokságra, ami két hónap múlva lesz. Az edzések átveszik a hatalmat, közben közelebb kerülnek egymásról, lassan kiderül, ki milyen lelki sérülés miatt adta magát a szinkronúszásra, meg igazi csapattá kovácsolódnak össze a karakán, vagány edzőnő segítségével, és második helyen végeznek.
Megnő az önbizalom, és egy valóban vígjátéki jelenetben a férj-feleség is egymásra talál. A feleség helyi képviselő lesz, és épp üléseznek, amikor meghallják az épület előtti szerenádot: a csapat fürdőgatyában, úszósapkában, a szárazon mutatja be a versenyszámot nagy tömeg multatságára. Happy ending.
A szereplők kifejezetten csúnya emberek. Eric (Rob Brydon) a könyvelő archetípusa: szürke, jellegtelen, gátlásos, magának való. Felesége, Heather (Jane Hoorocks) unalmas, ideges, szíjas, leharcolt negyvenes nő. Hollywoodnak nyoma sincs. De ettől még nem jó film, maximum átlagos. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése