Az utolsó előtti hétvégén, gyönyörű tavaszi napon végre eljutottunk. A tanulság számomra az, hogy egyre kevésbé vagyok nyitott az életkorom előrehaladtával: kevésbé érdekel a nonfiguratív, absztarkt művészet.
Vajdát a 20. század első felének talán leghaladóbb művészeként mutatja be a kiállítás, olyannak, aki nemcsak a magyar, hanem az európai trendeket is meghaladta, és a korabeli amerikai nagy tehetségekkel mutat rokon törekvéseket. Nekem mégis a tizen- és korai huszonéves korában készített képei, különösen fekete-barna szénrajzai tetszenek: tanulmányok, fejek, aktok, alakok, szentendrei részletek.
A felesége jó tanítvány volt, de látszik a kettejük közötti színvonalbeli különbség, Vajda Júlia inkább (a férjét) követő, mint úttörő művész volt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése