2017. április 20., csütörtök

Orhan Pamuk: A piros hajú nő (2016)

Ha már Pamuk, legyen több is, gondoltam, és elismertem magamban, hogy mazohista vagyok. Ám ezt a regényt nem három hét, hanem három nap alatt olvastam el, és mindvégig jóleső feszültségben tartott. Kicsit elgondolkodtam azon is, hogy mennyit vont le az előzőleg olvasott Új élet értékéből az, hogy digitálisan olvastam, most meg élvezhettem a csodálatosan friss könyvszagot, a könyv sima, kellemes tapintását.

Ennek a könyvnek is egy fiatal, a történet folyamán meglett emberré váló fiú, Cem a főhőse, az ő élete is kissé misztikus és nagyon is krimiszerű, és a végén ő is.... nem mondom meg, mi történik vele.

Már a cím is zseniális, nem vörös, hanem piros. És a nő valóban különleges hatással van a mű legfontosabb szereplőire: az apára, Mahmut kútásó mesterre és Cemre. Nagyon érdekes, hogy a személytelen elbeszélő a mű vége felé egyszer csak a piros hajú nő alakját veszi fel (ő mondja tovább a történetet), aztán meg kiderül, hogy se nem a személytelen elbeszélő, se nem ő, hanem talán a fia, a kissé radikális és embergyűlölő Enver írta (volna meg) a hagyományos török és az új, európai világ ütközéséről szóló, két, hasonló irodalmi mű által inspirált és átszőtt történetet.

A nyugati történet az Oidipusz-mítosz, a tudtán kívül apagyilkossá és anyja férjévé váló, becsületes férfi tragédiája, a másik egy keleti, perzsa legenda (Fírdauszi: Királyok könyve Devecseri Gábor fordításában) amelyben az apa öli meg tudtán kívül a fiát. A mű központi problémája az apa-fiú viszony: a főhős apátlan fiú és fiútlan apa egyszerre, és mindkét szerepében elbukik. Apját, aki a fiú kamaszkorában elhagyta családot és többé nem is tanúsított érdeklődést iránta, hiányolja és gyűlöli. Pótapát keres és talál a kútásó mesterben, aki mellett egy hónapig dolgozik a történet indulásának nyarán, 17 évesen. Őt is tiszteli és gyűlöli egyszerre: amit vér szerinti apjában nem talált meg, az fellelhető a mesterben, de ellene is lázad. Sokáig vele együtt azt hisszük, hogy gondatlanságból, félelemből, zavarodottságból halálának okozója is lesz. Emiatt egész életében menekül a lelkiismerete elől.

Ő is családot alapít, bár gyereke nem lesz, geológus diplomát szerez, sikeres építkezési vállalkozást visznek a feleségével, akinek nem mesél sem a piros hajú nőről, első, szenvedélyes szerelméről, akit 17 évesen ismert meg és akit sokáig kétségbeesetten keresett, - sem a kútásás tragikus, egész életét beárnyékoló történetéről. Egyetlen éjszakát töltött együtt a piros hajú nővel, és csak élete utolsó napján látja viszont, amikor vállalkozásával visszamegy a kútásás helyszínére, ahol a leendő befektetőket, vevőket az ott építendő lakóparkról tájékoztatják. Ekkor tudja meg, hogy nem is gyermektelen, a fiával való találkozásban ütközik meg Oidipusz és Szuhráb legendája, szimbolikusan kelet és nyugat. Végül Cem, az apa kerül holtan a kút mélyére, ahol annak idején a kútásó mester, a pótapa szenvedett egész életére megnyomorító sérülést. Pedig ő hozta a fegyvert, hogy szükség esetén megvédje magát dühös, kérlelhetetlen fia ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése