Osztrák - német - francia film Maria Schrader rendezésében. Stephan Zweig életének emigrációban, főként Dél-Amerikában, bolyongásban, hely- és útkeresésben töltött utolsó hét évét mutatja be, nem sok leleménnyel, információhiányosan és unalmasan. Ehhez még hozzájárul, hogy nagyon sok a világos képkocka, amelyeken a fehér feliratok olvashatatlanok, legalábbis kis teremben, viszonylag kis vásznon. Előny viszont a feliratosság következtében hallható sokféle nyelv és azok többféle változata.
Josef Hader játssza Zweiget, aki lelkesedik Braziliáért, ahol hét év bolyongás végül megtelepszik. A bejárt országokban ünneplik (nem is tudtam, hogy ennyire híres volt), de ő maga nem találja a helyét, és pacifistaként, meg osztrák hazafiként képtelen feldolgozni a második világháborút előkészítő lépéseket, és magát a háborút. Vívódásaiból nem látunk annyit, hogy váratlan, és második feleségével közösen elkövetett öngyilkosságát indokoltnak érezzük.
Ugyanakkor számos momentum rejtély marad, nem tudjuk meg, milyen műveit ismerik, melyekért tisztelik, hogy az ünneplés csak az emigráció egzotikuma vagy valódi olvasottság következménye. Nem tudjuk azt sem, hogy kerül egy lakásba New Yorkban az elvált és a második feleség, hogy vajon mennyit segített az igen tartózkodó, visszavonultságra vágyó Zweig a honfitársain.
Mégis leginkább az a baj, hogy 7 évnyi és legalább öt országban folytatott bolyongás, az író rendkívüli sikerének bemutatása és kissé bonyolult családi életének jelzésszerű ábrázolása ellenére is úgy éreztem, hogy a filmben nem történt semmi. Főként nem kerültem közelebb az íróhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése