2012-ben az év legjobb könyve volt, olvastam is. A színpadi verzió is jól sikerült, különösen érdekes a vetített háttér interakciója a jelen valóságával: ki-be járnak a szereplők, a jelen és a múlt folyton egymásra vetül.
A főhős kora-középkorú értelmiségi-féle, közelebbről nem meghatározott férfi, aki valahonnan vidékről, egy isten háta mögötti telepről tört ki, és Pesten próbál meg érvényesülni. A mikor a felesége, aki azzal vádolja, hogy "csak egy paraszt" elhagyja, és megtalálja a nagyanyja naplóját, ráaadásul az állásából is elbocsátják - épp a napló egy hamis állítása miatt -, elkezd nyomozni, hogy mi is a múltja valójában.
Kiderül a nagy szégyen, hogy a bencés barátnak hazudott nagybácsi valójában homoszexualitása miatt menekült a szerzetesi pályára, és ferences lett, mert a bencések rájöttek a titkára. Aztán el is hagyta a rendet. Nagyapja valójában nem a nagyanyját szerette, hanem egy másik nőt, aki azért nem mehetett hozzá, mert az ötvenes években az ávó sakkban tartotta valamilyen ürüggyel... Az igazi és ez a "majdnem-nagymama" (mindkettő Pogány Judit) nagy szeretettel van megrajzolva, és a főhős, meg a nagyapja körül kerengő fiatal nők (Sztarenki Dóra) is nagyon jók. Őze Áron, a főhős kevésbé tetszett, különösen az elején annyira ordított és háttal beszélt, hogy nem is lehetett érteni. Kiegyensúlyozottabb élethelyzeteiben azért ő is jó volt.
Zavart kissé, hogy a színészek 2-3 szerepben is megjelentek a különböző idősíkokon, és néha nehéz volt követni, hogy éppen ki kicsoda. A jelmezek, meg az időt jelző feliratok azért segítettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése