"a kapucinus rendi Medardus barát hátrahagyott feljegyzéseiből" Kolozsvári Grandpierre Emil fordításában. Hoffmann 1815-16.ban írta, egy évvel az általam igen kedvelt, szintén misztikus, romantikus, kissé horrorisztikus Arany virágcserép után. A misztika és a romantika megmaradt, a horror kissé fokoódik, olyannyira, hogy Az ördög bájitalát rémregénynek is szokás nevezni. A történetet az írói szándéknak megfelelően a barát vezeklésként kirótt leírásából ismerhetjük meg.
Életét Szent Antal ereklyéjének tulajdonított bájital (óbor), egy szentkép (Szent Rozália) és egy Rozáliával csodálatos hasonlatosságot mutató nő (Aurélia) gyónásának hatására megindult ámokfutás rontja meg. Ettől kezdve több embert meggyilkol, mint kiderül, féltestvéreit is, erőszakot követ el és minden emberségéből kivetkezik. Első éveit, kora ifjúságát a kolostorban tölti, ahol pappá szentelik, és rajongott szónok lesz, majd a válogatott és megmagyarázhatatlan bűnök sora visszavezeti a kolostorba, ahol hosszas vezeklés után végül is bűneitől megtisztulva hal meg.
Rendkívül bonyolult a cselekménye, melynek tragikus eseményeit a "végzet" irányítja, amelyet itt sátánnak is nevezhetünk. A segítségnek szánt "közbevetett megjegyzése" csak még jobban megzavarja az olvasót, sok generációra vetíti vissza a zavaros családtörténetet, és a főszereplő Medardus barát gaztetteit végzetszerűnek magyarázza, olyasminek, amiért nem sok személyes felelősség terheli.
Ha az ember még legalább egyszer figyelmesen elolvasná és elkészítené a családfát is, talán világosabb lenne a történet, de ennyi fáradságot nekem nem ér meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése