Abe Kobo: A homok asszonya

Japán regény, 45 év után újraolvasva. :) 1962-ben jelent meg, én az 1972-es Európa-kiadást olvastam, anyukám vette meg. Most talán még jobban tetszett. Nagyon emlékeztet Kafkára az érthetetlen, kiismerhetetlen világ, amelyben a cselekvésnek, az önirányításnak, az autonómiának nincs tere.

Egy rovargyűjtő pasi elkódorog valamerre az ismeretlen vidéken, és egy rejtélyes faluba téved, ahol foglyul ejtik a falubeli férfiak. Lassan derül ki, hogy a falu a homok fogságában van: ha nem takarítják el folytonosan az állandóan sodródó homokot, akkor be fogja temetni a falut. Érthetetlen módon egyes házak homokkráterekben vannak, ezeket még nagyobb veszély fenyegeti: a folyton becsorgó homokot egész éjjel takarítani kell.

A férfi egy ilyen kráterbe kerül egy megözvegyült asszony mellé, s mint kiderül azért, mert a nő egyedül nem győzné az állandó küzdelmet a homokkal. Nagyon érdekes kettejük viszonya: a férfi mindvégig fensőbbségesen, lenézően, néha megvetően vagy leereszkedően viselkedik, a nő hallgatag, és megpróbálja berendezni az új életet. Megadja magát a sorsnak épp úgy, mint ahogyan a mellé rendelt új társnak.

A férfi csak nagyon lassan fogja fel, hogy milyen helyzetbe került, s hogy újabb és újabb menekülési kísérletei hiábavalók. Néha már egészen beleszokik a monoton életbe és az ingerszegény környezetbe, máskor kitörni próbál vagy az asszonyon vezeti le tehetetlen dühét. Amikor az asszonyt szülni viszik, már elmehetne, de addigra eltávolodik a megszokott világtól, és már nem is tudja, hogy akar-e még szabad lenni. Egyelőre marad.

A homok szimbólum, talán a reménytelen, mégis elkerülhetetlen küzdelemé.

A regényből Abe Kóbó saját forgatókönyve alapján Tesigahara Hirosi rendezésében, Eidzsi Okada és Kioko Kisida főszereplésével készült azonos címmel film, amely elnyerte az 1964-es cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját.