A. Miller: Az ügynök halála - Nemzeti Színház

Rettenetes tapasztalataim voltak a Nemzetiben, nem csak Vidnyánszky, hanem Alföldi idejében is. Véres, gonosz, durva, oktalanul meztelen volt minden előadás, amit kifogtam. Utoljára a Figaró házassága keserített el, de most végre élveztem az előadást!

Csiszár Imre rendezte, Blaskó Péter és Bánsági Ildikó főszereplésével. Végig tartott a feszültség, alázatos volt a játék és a rendezés is. Sokszor elgondolkodom azon, mennyi darab esik áldozatul az oktalan modernkedésnek. Hogy ma technikát, problémákat, kifejezéseket visznek bele régi darabokba, amelyek jól megállnak a lábukon buta aktualizálás nélkül is. Itt ez nem történt meg, szerencsére. Nagyon jó a darab, és ehhez méltón vitték színre. Persze fájdalmas nézni, ahogy recsegnek-ropognak az álomvilág eresztékei, és ahogy az emberek mégis ragaszkodnak az illúziókhoz. De sokszor szép az, ami fáj.

Különösen magyartanár koromban keserített el, hogy szinte egyetlen darabot sem ismerhetnek meg az új nemzedékek a szerző szándékának megfelelően, mert mindent átírnak, átrendeznek, aktualizálnak. Szerintem kellene egy színház, ahol minden darab az eredetihez hűen nézhető meg, persze a kreativitás csak jót tesz, de ne változzék a lényeg. Egyszer mindenkinek látnia kellene az autentikus változatot, hogy ne a kísérletekből, rendezői allűrökből kapjon képet a szerzőről és az eredeti műről. Aztán jöhet mindenféle játék, van mihez viszonyítani. 

Az impresszionisták - 2006.

Háromrészes angol ismeretterjesztő sorozat dokumentumok, levelek, interjúk alapján (BBC). Hiteles kép a francia impresszionistákról, egy kevésssé egységes, részben baráti társaságról.

A főszereplő Claud Monet öregkorában. Őt keresi fel egy riporter (talán a forgatókönyv írója), és ő meséli el visszaemlékezésként a történetüket. Nagy szakállával, a képeiről ismert gyönyörű kertben magával ragadó személyiségként áll előttünk. (Cseppet sem hasonlít a fiatalkori Monet-t megjelenítő színészre.)

Varázslatos a képi világ: a művek és a környezet is, mestermű a film. Megismerteti az impresszionisták küzdelmeit az elismerésért, meg nem alkuvásukat, majd századvégi sikerüket, önmagában is érdekes életüket. Cezanne pl. egy cseppet sem így élt bennem: egy félőrült zseni, aki a végletekig ragaszkodik ahhoz, hogy ne azt fesse, amit lát, hanem annak a megkomponált, fejében élő mását; gazdag családból származik, de koldusszegényen él, már 11 éves törvénytelen fia, mire bemutatja az apjának (mert az rájön, hogy egyáltalán létezik az unokája). De ugyanígy emberszerűen, hibáival és művészi nagyságukkal elevenednek meg a többiek is: Manet, akit a leghamarabb ismertek el, de akinek szifilisze miatt fél lábát le kellett vágni, Degas, aki a táncosnőket festette, Renoir, a szalonképek festője...

Megnézhető online.

Munkácsy életút 1-2., 2013

A Magyar Média Mecenatúra támogatásával létrejött kb. 100 perces életrajzi és méginkább életmű film. Megismertet a legfontosabb művek keletkezési körülményeivel és magukkal a képekkel is.  Mivel nem találtam a 2011-12-ben beharangozott Munkácsy nagyjátékfilmnek semmi nyomát (A nap szerelmese lett volna a címe szintén Káel Csaba rendezésében), - ezt néztem meg. Az MMM honlapján a szinopszis. (Van ugyan egy ilyen című 56-os film, de az Vincent Van Goghról szól.)

Lehet, hogy "csak" ez lett a tervből? Életmű-filmnek nagyon jó, de nagy, nemzeti játékfilmnek, amiről szó volt, semmiképp. Online is megnézhető a Youtube-on.

Zongorakoncert az FSZEK Zenei Gyűjteményében

Nagyon szeretünk ide járni, hetente több ingyenes zenei rendezvényt tartanak a koncert- és kiállítóteremben, 6 órakor, amit én külön díjazok: nem szeretek soká hazaérni. 

Most éppen két fiatal japán zongoraművész játszott. Nagyon érdekes volt a különbség: a lány (fiatal nő) lágyan, abszolút érzelmesen, a fiú (fiatal férfi) pedig nagyon dinamikusan és fegyelmezetten. Ez biztosan a daraboknak is köszönhető, de szembetűnő volt a különbség.

Okuda Mai művésznő a következő műveket játszotta: Liszt: Szerelmi álmok (csodás volt); Brahms 6 zongoradarab és Schubert: A-dúr szonáta.

Aoki Yuma zongoraművész Bach Francia és Angol szvitjét adta elő rendkívül energikusan. Nem ismertem ezeket a műveket, de biztosan nem tudnám megkülönböztetni, melyiket is hallom éppen, nagyon hasonlóak, nem éreztem bennük a nemzeti karaktert, inkább talán franciás, kicsit játékos mindkettő.

Banks úr megmentése - 20014.

Angol-ameriaki-ausztrál dráma, kiváló szereplőkkel. Walt Disney-t Tom Hanks, a Mary Poppins íróját, Pamela Traverset Emma Thompson, édesapját pedig Colin Farrel játssza. A rendező John Lee Hancock.

Az írónő 20 évig kitartott, és nem adta el a megfilmesítés jogát Walt Disneynek, de aztán az eladási mutatók csökkentek, nem akarta feladni az életaszínvonalát, és elment két hétre tárgyalni Hollywoodba. A makacs, elveihez a végsőkig ragaszkodó, egyben kiállhatatlan, összeférhetetlen, embergyűlölő magányos öregasszony a történet főhőse. Szép lassan megtudjuk, hogy Mary Poppins ő maga, és hogy a köny az édesapja iránti szeretetből született. 

Az apa csodás fantáziája, gyermekeivel, különösen az írónővel való bensőséges kapcsolata háttérbe szorította a az alkoholista férj miatt szenvedő háromgyerekes anya sorsát és az írónő életében betöltött szerepét annak ellenére, hogy a film szerint a kislány mentette meg az öngyilkosságtól. Az apa korán halt meg, az alkoholizmusból fakadó hosszas betegség után. Sorsa kettős: a társadalom szemében részeges, felelőtlen bankfiók-vezető, háromgyerekes apa; Helen, a lánya szerint pedig a legcsodálatosabb személy, aki a szabadságra, az álmaiért való kiállásra tanította.

Nem igazi életrajzi dráma, a kritikák szerint nem követi az ausztrál írónő sorsát, akiről amúgy is keveset tudni, de jó film, nagyon jó szereplőkkel, és azok kiváló játékával. Az énekes betéteket én is szívesen kihagytam volna, akárcsak Pamela Travers.

Seamus Deane: Nyughatatlan ír lelkek (1996, magyar kiadás 2000.)

Nem sok ír írót ismerek, de ez a regény majdnem annyira megragadott, mint a szintén ír Frank McCourt Angyal a lépcsőn (és a De!) c. műve. A szegénységben és szoros, de nem problémamentes családi kötelékben töltött gyermekkor lírai rajza mindkettő.

Másodszor olvastam, mert jellemzően elfelejtettem, miről szól. A hat fejezetből és ezeken belül számos, címmel ellátott jelenetből álló történet elemei szorosan összefüggnek, de legalább a fele történet novellaként is megállná a helyét. Erősek, mellbevágóak, mégis líraiak. Akkor jöttem rá, hogy olvastam, akkor ötlött fel az egész történet, amikor a rózsabokrok kipusztításához értem. (Rózsák)

A regény fő motívumai az árulás és a titok. A főhős maga is az árulás vádjába keveredik, de a család életét is az árnyékolja be, hogy a hiedelem szerint Eddie, az apa testvére besúgó volt, lepaktált a rendőrséggel. Észak-Írországban vagyunk, London-Derryben 1945 és 1971 között, valójában 1961-ig. Nem tudni pontosan, hány éves a főhős a történet kezdetén, az ötvenes évek végén már egyetemista. 1949-ben ismerték el Írországot független államnak, míg Észak-Írország a Brit Nemzetközösség tagja maradt, amit az 1973-as népszavazás is megerősített.

A polgárháború korszakát (1969-73) tehát nem érinti a könyv, de a katolikus kisebbség és a protestáns többség közötti feszültség a mindennapok része, a katolikusok árulónak tartják azt, aki kitart az Angliával való egység mellett, vagyis elfogadja a fennálló államrendet, a protestáns többség diktatorikusnak mondható uralmát. A főhős családja is is a mélyen hívő katolikusok közé tartozik, és ír eygségre vágyik.

A babonás-misztikus gondolkodásmód, a fanatikus szabadságvágy, az elhallgatás, a papok és a rendfenntartók szerepe a mindennapokban, az iskolai oktatás sajátosságai megannyi nagyon érdekes vonással ruházzák fel a lassan kibomló, sejtelmes történetet. Remek karaktereket ismerhetünk meg: az anyát, testvérét, Kathie-t, az apát és (megölt) testvérét, Eddie-t, Burke őrmestert, Bolond Joe-t...

Herbert Ernest Bates: Jó széllel francia partra (1944)

Ajánlója szerint ez a "méltán leghíresebb angol háborús regény", valóban nagyon érzékeny és egyben olvasmányos is, nem tudtam letenni, két éjszaka alatt elolvastam. Franciaországban, a hátországban játszódik. Egy fiatal angol repülőtisztet egy tanyán ápolnak, miután lezuhantak és súlyosan megsebesült. Négy társa néhány nap múlva a franciák áldozatos segítségével útra tud kelni, hogy valahogyan kimeneküljön a németek által megszállt területről, Frankie (John Franklin) karját azonban le kell vágni, előbb élet-halál között lebeg, majd több hónapig lábadozik a tanyán, veszélyeztetve az apa, lánya, a nagymama és a nagybácsi életét. Orvosát agyon is lövik, de nem miatta, hanem 49 másik franciával együtt, elrettentésül.

Frankihez hasonló, de még nála is sokkal felnőttesebb, határozottabb karakter Francoise, aki mélyen hívő, emberséges, egyenes ember: első látásra beleszeret Franklinba, és ez az érzés szépen fejlődik kölcsönös, mély szerelemmé. A hátországban a franciák komoly hálózattal rendelkeznek, papírokat készítenek, segítik a bujkálókat, menekülőket, így kerül sorra gondos előkészítés után Frankie távozására is: a lány elhatározza, hogy nem csak Marseille-ig segíti, hanem vele tart Angliába is. Út közben számos veszélyes kalandban van részük, és mindegyikben felragyok Francoise kivételes egyénisége, természetes bátorsága. 

Egyik bajtársával, O'Connorral Marseille-ben újra összetalálkoznak, segítik, hogy a sok viszontagság után, melyek a menekülés közben érték összeszedje magát. Együtt szálnak fel Marseillben a vonatra, hogy elhagyják Franciaországot és Spanyolországon át meneküljenek, de a lány papírjai gyanút keltenek, és csak nagyon kalandosan, O'Connor önfeláldozása árán menekül meg.

Nagyon magával ragadó a regény stílusa: érzékeny, finom. Jó választás, hogy egy makroközösség viszonyaiban mutatja meg az emberség erejét a szörnyű időkben.