2017. február 15., szerda

Władysław Reymont: Parasztok

Reymont lengyel író 1909-ben megjelent regénye, amelyért 1924-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Hihetetlenül széles, epikus sodrású korkép a 19. századi paraszti életformáról. Legfőbb jellemzője a gazdagság: gazdag nyelv, gazdag jellemábrázolás, rengeteg részletesen kidolgozott szereplő, a paraszti munkák és ünnepek részletgazdag bemutatása, rengeteg konfliktus, természetközeliség... Tolsztojt, Móriczot és Mikszáthot egyszerre idézi fel bennem. 

A legmegdöbbentőbb az mély és az élet egészét, a mindennapokat, a gondolkodást meghatározó naiv vallásosság. Még az idő múlását is a vallás terminusaival jelzik: egy-két-három miatyánknyi, üdvözlégynyi idő.... Mindenhol imádkoznak, a nap bármely szakában, otthon és a földeken, út széli kereszteknél, sokszor arcra borulva, ezt főként a templomban. Az is fantasztikus, ahogyan az ünnepeket megélik, sütnek-főznek, takarítanak, vendégeket fogadnak, esznek-isznak, táncolnak, énekelnek, öltözködnek. Az asszonyok mintha folyton pirosban járnának (Mikszáth). Furcsa a zsidóellenesség, a sok negatív jelző, a kirekesztés. A kocsmáros, a vándorkereskedő csak megtűrt pária. 

 A cselekmény egy évet, négy évszakot ölel fel, értelmezhető szélesen megrajzolt hátterű családregénynek is, de számos olyan jellem is gazdagon kirajzolódik, akik nem tartoznak a Boryna családhoz. Maciej Boryna Lipce, egy Mázúri tavak környéki semmi kis falu legmódosabb, frissen megözvegyült gazdája, egy már házas lány- és fiúgyerekkel (Magda, Antek), meg egy kislánnyal. A Mindenki roppant erős akaratú és erős fizikumú, nyakas, dolgos, kicsit ravasz, segítőkész, irigy és számító egyszerre. 

 A bonyodalom azzal kezdődik, hogy az öreg, aki lehet vagy 50 éves, feleségül veszi a falu legszebb fiatal lányát, a kikapós, forró vérű Jagusinát, aki maga is módos családból származik, nagyon erős akaratú, özvegy anyával és két fiútestvérrel. Azért adják hozzá, mert a gazda ráírat hat hold földet, a lányt meg nem nagyon érdekli, mi történik vele. Elhiszi és meg is valósítja, hogy a házasságkötés után is azt csinál, amit akar. Legutóbbi viszonya épp a gazda fiához fűzi, ami nem is szakad meg végleg, számos egyéb viszonnyal tartkítva. Tetézi a bajt, hogy Antek és a sunyi, ravasz kovács, Magda férje is szeretné megkapni a jussát az öregtől, aki azonban foggal-körömmel ragaszkodik a földhöz, és kijelenti, hogy amíg él, nem kapnak semmit. Ez, és hogy Jagusina/Jagna a mostohája lesz, végképp felingereli és apja ellen fordítja Anteket, aki pár másik fiatal fiúval, főleg Mateusszal, az áccsal a zabolázatlan őserő szimbóluma is. 

Az egész falu fellázad az adósságba keveredett földesúr ellen, aki kivágásra el akarja adni azt az erdőt, amelynek a használata a lipceieket illeti: onnan hordják a tüzelőt. Véres összetűzés támad, és az öreg Boryna életre szóló sérülést kap, többet nem tud felkelni, nem tud beszélni, fél év múlva meg is hal. A fia börtönbe kerül, mert az összecsapásban megöli az erdőkerülőt, aki az apját megsebesítette, és akit ekkor nagyon megsajnál, és többé nem is ágál ellene. Az egész falu felnőtt férfiait letartóztatják, de néhány hét múlva kiengedik őket, csak Antek szabadul később, és ő is csak a majdani tárgyalásig. 

A férfi nélkül maradt házba gyorsan beköltözik Hana, Antek felesége a gyerekkekkel, és átveszi a gazdaság irányítását, erősebb és ravaszabb sógoránál, a molnárnál és még Jagnánál, az új asszonynál is. Ettől kezdve a két nő epikus sorsa a fő szál: Hana a dolgos, erkölcsös, erős, feddhetetlen, férjét a megcsalatás ellenére is vallásos tisztelettel szerető asszony, Jagna pedig forró vérű "szuka", aki nem tud szerelem nélkül élni, és azt sem bánja, hogy a falu a szájára veszi. Végül a sok megpróbáltatás közepette mégis jobban megbékélnek egymással, mint ahogyan a többi asszony Jagnával. Az öreg meghal, az osztozkodás még várat magára, mert Hana nem enged egy szöget sem elmozdítani, amíg Antek, az új gazda haza nem jön. 

A millió mellékszál közül talán Roch, Agnetaés Symek sorsa a legérdekesebb. Roch egy vándor próféta, aki tanítgatja a felnőtteket, gyerekeket, lényegében koldus, de csak szállást és élelmet fogad el. Titokban ő érleli az orosz fennhatóság, az orosz iskola építése elleni lázadást, és a keresztény és a mitikus világ keverékéből táplálkozó mesékkel ámítja el a falubelieket. Mindenki mélységes vallásos tisztelettel övezi, befogadják, rejtegetik, kimentik... Agneta pedig koldusasszony, akit a családja minden télen elkerget, hogy legyen hely a beszoruló állatoknak. Gyűjtögeti a halottas ágyához és a temetéséhez szükséges kellékeket, egész kis vagyont kapar össze, hogy "gazda temetése" legyen. A falu meg nem ítéli el a családot, amelyik földönfutóvá teszi, nyári dologidőben foglalkoztatja, dunnáját elszedi.... Symek Jagna idősebbik fiútestvére, harcban áll az anyjával a jussáért, akárcsak Antek az apjával, és általában a felnőtt fiúk a szüleikkel a faluban. Az anyja cselédsorban tartja őket, jobban dolgoztatja, mint a szépséges Jagusiát, és semmi önállóságot nem enged nekik, folyton parancsol. Symek az anyja tiltása ellenére megnősül és önálló életet kezd, nyámnyila teszetoszából érett, tetterős férfi lesz. 

Végül Jagna a kántorék papnövendék fiára, Jasióra vet szemet, bár Mateusz szívesen feleségül venné. A falu asszonyai szerint most már végképp meg kell bűnhődnie: trágyás szekérre lökik, összeverik és kidobják a falun kívül. Az anyja, Dominikowa visszahozza ugyan, eszméletlenül fekszik, és már csak a halálát várják anyának és lányának egyaránt. Két film is készült a regényből, megpróbálom megtalálni ezeket is. A Parasztok szövege magyarul mek.oszk.hu

2010. február 27., szombat

Brumi él

Brumi, a kedvenc maci lerajzolta magát. Meg kell adni, egész jól. Ebből viszont az következik, hogy A JÁTÉKOK MÉGIS ÉLNEK!!!!! ÉS EZ IGAZ!!!! De tényleg nem én voltam!

2010. február 19., péntek

E. B. White: Charlotte's Web

Amerikai meseregény, azt hiszem, híres is, a szerzője a Stuart Little írója. Titti kapta gyerekkorában. Nagyon helyes fekete-fehér, régimódi rajzok vannak benne, abszolút szöveghűek. Nem tudom, megjelent-e magyarul.

Igazi szép történet a barátságról. A főszereplők állatok. Beszélgetnek, és Fern, egy kedves kislány érti őket. Ám a kislány csak csendes mekllékszereplő. Kik hát az igazi főszereplők?

Először is Wilbur, a malac, aki sokkot kap attól, hogy megtudja, mit szoktak csinálni az emberek a malacokkal, - de ő megmenekül. Aztán a címszereplő pók, Charlotte, aki kiválóan vizsgázik barátságból, és tud írást szőni a pókhálójába, olyat, amit az emberek is el tudnak olvasni. Sajnos ő meghal, ám Wilbur megmenti 514, akkor még tojás állapotú kicsinyét. Ott van még Templeton, a ronda, önző patkány, akit azzal vesznek rá, hogy segítsen, hogy memutatják, neki mi haszna lesz a dologból. Általában kaja.

És persze az istálló népe: a bárányok, a libák, a tehenek. A libák is helyesek, mindent többször mondanak. Minden állat - ahogy az már lenni szokott - felismerhető, kedves emberi karakter. nagyon jókat mondanak, élvezetes a nyelv. Magamnak olvastam - másodszor - , de aztán zsindinek is elkezdtem, szereti hallgatni, holott a felét sem érti. Majd később.

Film is lett belőle, részletek: http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=71806

2010. február 13., szombat

Ronnie Govender: The Song of Atman

Dél-Afrikában vásároltam, és ott olvastam először, most másodszor ezt a családregényt, amelynek főhőse egy indiai család negyedik fia, Chin Govender, az író nagybátyja. A cselekmény öt generáció történetét idézi fel, egy olyan indiai család epikus küzdelmét, amely sok más családdal együtt szerződött Dél-Afrikába fél-rabszolga munkásként a 19. század legvégén.

A kivételes jellemek rajza gazdag kulturális háttérbe szövődik, és lehetőséget ad arra, hogy sokat tanuljunk a dél-afrikai faji megkülönböztetésről és az indiai hagyományokról is. Számomra az a regény nagy kérdése, hogy mekkora tudatosság várható el egy embertől saját sorsának alakításában, és hogy a kiemelkedés, a boldogulás vágya elnyomhatja-e a családhoz és a közösséghez való hűséget úgy, hogy közben ne sérüljön erkölcsileg az ember.

Kár, hogy a fordításom nem kellett az Ulpius Háznak, hiába, a Mediterrán nyár (lásd alább) legyűrte.

2010. február 12., péntek

Darvasi László: Virágzabálók

Ez is karácsonyi ajándék, Máriskótól. A címe nem tetszett, és sajnos a szerzőről sem tudtam semmit, de a fülszövegből kiderült, hogy ő Szív Ernő, akit az Ésből ismerek.

Sok-sok problémám mellett fantasztikusan áradó, hihetetlenül gazdag fantáziáról és mesélőkedvről árulkodó regény. Biztosan női olvasat, hogy nekem sokkal érdekesebb a magánéleti szál, meg a tündérvilág, mint a történelmi, mint Szeged viszontagságai a szabadságharc előtt és után.

Ez a bizonyos magánéleti szál egy különös nőt, Klárát állítja a középpontba. Nagyon erős, zabolátlan személyiség, amolyan őserő, de különösebb cél nélkül. Mintha az lenne a feladata, hgy megszerezze és megtartsa Pétert, Imrét és Ádámot, a három testvért. Különös szerelmük/kapcsolatuk úgy gomolyog a regényben, mintha ez volna a legtermészetesebb életforma. Péter a férj, amúgy egy bogaras tudós, biológus, botanikus, aki virágmagokat vet, hagymákat ültet városszerte, és elvarázsolt világban él. Péter az erős, zabolátlan testvér, Ádám a féltestvér, aki gyenge és erős egyszerre, Klárának őt is támogatnia, védenie kell.

A számtalan valós és mesebeli alak világa ezer szállal fonódik össze, a legérdekesebb figura Sütz bácsi, a kortalan orvos, aki mint egy varázsló, ismeri és alakítja is az összes szereplő életét. Nagyon érdemes elolvasni! A (Spiró) óta ez a legjobb élmény.

Suhai Pál: Tudósítások a katedráról

Nagyon érdekes, műfajtalan könyv, amolyan dokumentumgyűjteményféle, a szerző értelmiségi létének lenyomata, mint mondja, hosszmetszete. Meglepően eredeti gondolkodó, akit sok tekintetben igazolt az idő. Számos 20-30 éves gondolata ma is kor- és időszerű. Ilyen például a késleltetett szakoktatás és az egységes, megerősített alapképzés szükségessége, illetve az alapozó képzés kiterjesztése az 5-6. évfolyamra.

Nem kedvelem a dokumentomokhoz fűzött magyarázó megjegyzéseket.

2010. február 9., kedd

Carol Drinkwater: Mediterrán nyár

Botrányos álregény, tehetségtelen fércmű silány fordításban az Ulpius Háztól. Néhány adalék a fordítás minőségéhez:
"Nem volt különösen vonzó a látvány, amelyet a régi kikötőben szakadatlanul áramló tengeri forgalom dízel- és szemétöklendezése szivárványossá és iszamóssá (!!!) varázsolt."
"...a szolgálatkész szelektől lefútt pollen"
"...háborúellenes plakátok virítottak, de a tiltakozás nem jutott el az emberek füléhez."
"...szembe találták magukat egy sor omladozó háztömbbel."
"...a város valós élettől nyüzsgő utcái körül."
"Minden fajt meg lehet itt találni." (emberekre vonatkozik)
"...egymásnak átkiabálva recepteket és különböző ételek bonyolult, változatos elkészítési módjait tárgyalták meg."
"...egy bárkáért, amely szolgálja egy ember foglalkozását és gyomrát, és teszi ezt már évezredek óta."
"...nekifogtak egy mediterrán faliszőnyeg szövésének."
"...a rómaiak nemzetet nemzet után zúztak szét, és népből nép után ölték ki a szabad szellemet."
"...gyors járatú hajókon."
Ugye elég? El ne olvassátok!