Nagyon érdekes volt a felütés, a "horizont" értelmezése, vagyis hogy mit látott egy 15-16. századi humanista, aki különböző irányokba tekintett: visszatekintve a tisztelt, követésre méltó antik hagyományokat, fölfelé tekintve egy változó, megújuló világképet és ugyanakkor a hit újabb változatait (reformáció), maga körül az új felfedezéseket, tudományos eredményeket....
De mi is a humanizmus, hová sorolható? A középkor vége vagy az újkor eleje? Az előadás igyekezett ezt a két nézetet összebékíteni, úgy mutatott be néhány jelentős személyiséget, hogy kiemelte humanista műveltségüket és jellemző humanista tevékenységeiket (az ókori irodalom, a latin és a görög nyelv ismerete, írói és fordítói tevékenység...), de rávilágított reneszánsz vonásaikra, elsősorban arra, hogy könyvekből szerzett tudásukat a tapasztalat próbájának vetették alá és azzal egészítették ki: a gyakorlat felé is fordultak, és rengeteget utaztak. Ekkor született meg a professzionális útikönyv műfaja is.
Így aztán nincs is éles határ a humanista és a reneszánsz ember között, ha a humanisták oldaláról nézzük. A reneszánsz ember azonban nem mindig humanista is, hiszen humanista ember nincs tudós műveltség nélkül, ami pl. Shakespeare esetében is hiányzott. A humanisták azonban gyakran nemcsak utazók, de politikusok is, mint például Filippo Buonaccorsi (Callimachus Experiens, 1437-1496), aki a lengyel király szolgálatában állva, annak tanácsadójaként Machiavelli előfutárának tekinthető, s aki a magyar humanisták körével is megismerkedett Mátyás udvarában, amikor Mátyás-ellenes küldetéssel Magyarországon járt.
Szó esett Conrad Celtisről (1459-1508), a német reneszánsz sokoldalú humanista személyiségéről, Copernicusról (1473-1543), a napközpontú világkép megteremtőjéről és elméletének terjesztőjéről, Giordano Brunoról (1548-1600., "ha Isten végtelen hatalommal rendelkezik, miért is teremtett volna véges világot), Richard Hackluy-ról (1553-1616), aki megírta a hajózások és felfedezések addigi történetét, és ösztönözte II. Erzsébet kolonizációs tevékenységét, végül pedig Budai Parmenius Istvánról (1555?-1583), aki a magyarok közül elsőként jutott el az újvilágba. Gyuri ugyan öt reneszánsz-humanista személyiséget említett a bevezetőben, valójában erről a hatról beszélt. Az előadás nem nyújtott újat nekem abban a tekintetben, hogy a humanizmust és a reneszánszot átfedő kategóriáknak mutatta be, de meggyőzően illusztrálta ezt a felfogást a kiválasztott humanista tudósok reneszánsz nyitottságának, tapasztalati tanulásának, gyakorlati érdeklődésének, politikai szerepének és utazásainak bemutatásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése