Závada Pál: Hajó a ködben

Weiss Manfréd már nem él, gyerekeinek, unokáinak az 1940-es évekbeli családtörténetét és erkölcsi dilemmáját ismerhetjük meg az erősen dokumentarista, mégis fikcióval átitatott regényből. A "gyerekek" és házastársaik 50-60 év körül lehetnek, a valóságban 3 lány (Daisy, Mariann és Elza) és két fiú (Jenő és Alfonz). A 4-5. lány, Helén és Judit kitalált szereplők, így Helén férje, Kohner Artúr sem valós személy. A másik két vő, Daisy férje, Chorin Ferenc és Marianné, Kornfeld Móric létező személyek. 

A nagyon kiterjedt család rendkívüli vagyonnal és nagyon jelentős befolyással rendelkezett, felsőházi tagok, bárók voltak közöttük, az ország gyáriparának legjelentősebb iparmágnásai, Csepel ipari területté fejlesztői voltak. Nagy luxusban éltek, többségük kikeresztelkedett, és a kikeresztelkedett zsidók különböző szervezeteiben is vezető szerepet töltöttek be, különösen a mélyen vallásos Kornfeld Móric.

A regény alapkérdése az, hogy helyes - vagy elfogadható-e - az, hogy lepaktáltak a németekkel, és a gyáraikat az ő kezükre juttatva a fasiszta német hadsereget ellátó hadiipart támogatták. A mérleg másik serpenyőjébe az kerül, hogy ennek fejében egész kiterjedt családjukkal és jelentős vagyonnal külföldre, Svájcba és Amerikába menekülhettek, vagyis nem haltak meg koncentrációs táborban, és nem vesztették el mindenüket, jómódban élhettek új hazájukban. A gyárakat persze amúgy is elvették volna, vagy a németek vagy a magyar kormány, és nem riadtak volna el attól sem, hogy koncentrációs táborba juttassák őket, mint ahogyan Móricot el is vitték egy időre, és a család minden tagjának bujkálnia kellett vagy házi őrizetben éltek egy darabig, tehát sok jót nem remélhettek.

Závada ennek az erkölcsi konfliktusnak a súlyát kitalált szereplőre helyezi, az amúgy vénlány és jótékonysági szervezetekben tevékeny Judit öngyilkos lett azon a napon, amikor a család elmenekült, és búcsúlevelében arról írt, hogy nem képes elfogadni azt, hogy a vagyonukkal megmenekülnek, míg másoknak szenvedniük kell. A másik fiktív szereplő, Helén pedig a naiva, aki bár zsidó és családja jólértesült, mégis ősnaiv, tudatlan, nem fogja fel, mi történik körülötte, még a veszélyt sem érzékeli, megcsalatottságával van elfoglalva. Ez egyébként a regény romantikus, szerelmi szála: Kohner Artúr és Valériusz Lola ambivalens házasságtörő, és Artúr öngyilkosságával végződő kapcsolata.

Van a regényben több krimiszerű, izgalmas szál vagy esemény is, ilyen például az, hogy a németek két tárgyalást folytatnak a családdal, különösen annak agytrösztjével, Chorin Ferenccel. Az egyik szál végét Göbbels, a másikét Himler mozgatja, az utóbbi győz, az üzletkötő pedig oly mértékben részesül a haszonból, hogy Becher a hetvenes évekig jómódban és sértetlenül élhet. Maga a menekülés is kész krimi, még gyilkosság is történik közben.

A történet érdekes, de a stílus továbbra is idegesítő: az elbeszélő személyének rendkívül gyakori, jelzés nélküli váltogatása nem színezi, hanem zavaróvá teszi a történetmesélést. Itt azonban jobban viseltem, mint a 2004-ben megjelent Idegen testünk c. regény esetében.

A történet valósághoz való viszonyát élő családtagok kommentálják egy levélben.