Baráti Kristóf Paganini és Csajkovszkij hegedűkoncertje

Baráti Kristóf Paganini és Csajkovszkij hegedűkoncertje a Müpában, az Óbudai Danubius Zenekarral csodás élmény volt, mindkét zeneszerzőtől a D-dúr hegedűversenyt adták elő. A virtuóz hegedűs méltó partnere volt a zenekar, a közönség nem győzött hangot adni tetszésének. 

Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc díjas fiatal hegedűs, megnyerte a hegedűsok Oscarjának számítómoszkvai Paganini-versenyt. Honlapján meg is hallgatható egy Brahms-szonáta előadása.

A MÜPA Bartók Béla hangversenyterme csodás építmény: mindenhonnan jól látni és hallani. Kiváló az akkusztika.

Három az egyben - Ferenczy Múzeum, Szentendre

Kellemes szentendrei délután forralt eperborral, templomdombbal és Ferenczy Múzeummal.

Péreli Zsuzsa textilművész kiállítása sok-sok kárpittal. Az emberábrázolósak többnyire nem tetszettek, a többi igen. Azért az emberesek között is akadt egy-kettő, ami nem volt túl didaktikus és/vagy hagyományos, pl. az általam Gyöngytyúkasszonynak nevezett. 

A Csíkszentmihályi Róbert új volt nekem, szentendrei szobrász. Nagyon komoly technikai tudással kis és nagyobb plasztikák, de nagyon csodaszarvasos, vagyis a témák nem ragadtak meg. Itt nem lehetett fényképezni. Ez a Szarvas-szobor a Margit körúton van. Nem saját fotó, nagyon gyengécske.

A harmadik kiállítás érthetetlen volt. Egy egri alkotóközösség keresett magának egy olyan helyet, amit senki semmire nem használ, ingyen megkaphatják, közösen felújítják és alkotómműhelynek, meg közösségi kiállítótérnek használhatják. Utánaolvasva derült ki, hogy már elkészült. A kiállításon sem az eredeti állapot, sem a végeredmény nem volt látható (nem láttuk), ellenben a talicskatologatás és egyéb érdektelen mozzanatok 4 monitoron mentek szinkronban, a falak körben pedig a munka dokumentálását mutatták, szürkén, fárasztóan, nem tudni, milyen céllal.

A könyvtolvaj - regény és mozi

Először Markus Zusak ausztrál író ifjúságinak mondott regényét olvastam, és közben, különösen eleinte, nagyon sokat bosszankodtam a könyv két (és fél) alapvető jellemzője miatt.

• A mesélő a halál. Milyen morbid! Ráadásul sokszor eltűnik, kiesik a szerepéből. A koncepció szerint olyan munkás, akinek a sors vagy isten a főnöke, ő meg közben sajnálja a lelkeket, akiket el kell vinnie a 2. világháborúban akár mint zsidót, akár mint egyszerű katonát vagy német polgárt. 
• Állandóan megszakítja az elbeszélés fonalát felesleges kiszólásokkal és vázlatpontokkal. Ez természetellenes, zavaró és kimódolt, akárcsak az egyes pont.
• (+ 0,5) A cím is idegesített: a tolvaj mindenképp negatív csengésű, a főhős pedig egy rendes lány, és igazán lopni is csak a történet fele körül kezd, akkor is a tulajdonos tudtával, majdhogy annak engedélyével. A cím tehát erős túlzás.

Ezek ellenére a történet maga érdekes, emberi és megkapó, sőt szívet szorongató. Egy 12 éves kislányt és egy feleannyi kisfiút idegenekhez (Hans és Rosa Hubermann) ad a kommunista anya (soha többet nem hallunk róla), a kisfiú meghal útközben. Liesel Meminger (Sophie Nélisse) magyarázat nélkül, gyakorlatilag a nevelésért kapott állami segély fejében ey egyszerű német házaspárnál marad egy német kisvárosban, Molchingban. Mamának és Papának hívja nevelőszüleit, ezt az első perctől elvárják tőle. Nem érthető, miért nem tud még olvasni, de Papával - aki maga sem egy olvasózseni, de igen melegszívű ember - megtanul. Éjszakánként együtt olvassák a kisfiú temetésén a sír mellett talált sírásó kézikönyvet, mert ez az egy könyv van.

Lassan a pokróc természetű Mamával (aki kis mocsadéknak nevezi) is megszeretik egymást, barátot szerez már az első napon Rudy személyében. A történet 4 háborús évet ölel fel, rengeteg eseménnyel, tragédiával. nagyon erős emberi kapcsolatokkal. A szülőkön kívül Rudy, és a 2 évig a pincében rejtegetett Max játszik fontos szerepet az életében, meg a polgármester felesége, aki végül is befogadja, amikor mindenkit elveszít. Liesel Max ösztönzésére megtanul írni, és így saját történetét a (halál mögött megbúvó) kislány meséli el.

A film (amerikai-német, 2013, rendezte Brian Pecival) sokkal jobb, a halál kevéske narrációja beleillik a filmek természetébe. Gyönyörű a fényképezés, nagyon jók a szereplők, Liesel, a Mama (Emily Watson) és a Papa (Geoffry Rush), de még sokan mások is. Vannak nagyon jó és nagyon rossz kritikái is. Én egyáltalán nem találtam émelyítőnek és sablonosnak. Viszonylag szigorúan ragaszkodik a könyvbeli cselekményhez, csak kimaradnak részek, pl az, hogy mit él át Hans, amikor katonaként szolgál.

Érdemes megnézni, akár kétszer is.

A lehetetlen - 2013.

Spanyol-amerikai katasztrófafilm Juan Antonio Bayona rendezésében. Egy kedves kis család (negyven közeli házaspár (Ewan MsGregor, Naomi Watts) három gyerekkel, a legnagyobb 12, a legkisebb kb. 3. Thaiföldre mennek karácsonyozni: gyönyörű környezet, tenger, nyár... mígnem kitör a cunami, és mindent meg mindenkit elsöpör. 

A film a házaspár reménytelennek tűnő egymás-keresését és viszontagságait mutatja be nagyon átélhetően. Különösen megkapó a 12 éves fiú kitartása és olykori összeomlása. Némely kritikusok szerint egy olyan nyálas giccs, ami a székhez ragaszt, és amit meg kell nézni. Mindkét állítás túlzó, de az biztos, hogy nem sudokuzik közben az ember lánya.

Naomi Watts Golden Globe díjat kapott az alakításért, Oscarra is jelölték.

Szerelem a Fehér Házban - 1985.

Romantikus vígjáték, Michael Duglas az elnök, szerelme pedig a nagymenő, elegáns, szókimondó  környezetvédő Sidney (Annette Bening).

Mindketten nagyon szerethetők, az elnöknek van magánélete (elvált, egy kamasz lányt nevel, akivel gyakran van kettesben), meg számos szabadosság figyelhető meg körülötte, Sidney pl. csak úgy besétál hozzá.

Nagyon lkellemes, jól megcsinált "romkom", szerethető, de sokat nem kell várni tőle.

Életem NAGY szerelme - 2016.

Francia romantikus film, Laurent Tirard rendezte. Szép emberpár a főszerepben:

Diane, a szőke csinibaba ügyvédnő (Virginie Defira) és Alexandre, a 136 cm-es, ámde sármos és nagymenő építész (Jean Duharde, aki valójában 182 cm, el sem tudom képzelni, hogy oldották meg a torzítást).

Alexandre kreatív, kedves, gazdag, jó a dumája, és az első pillanattól rajong Diane-ért, aki még nem szakadt le ügyvédtársáról, volt férjéről, pedig már 3 éve elváltak. Folyik a harc kettejük között, az új kapcsolat mindenkit felkavar, sérti a volt férj önérzetét, Diane anyja nem hisz a szemének, pedig ő is egy hallássérülttel él... Legjobban Diane van megkavarodva a "másságtól".

Végül aztán a második ejtőernyős ugrással felvállalja a NAGY szerelmet a KIS emberrel. Mesés, nem tudom, van-e ilyen a valóságban. 

A film kellemes szórakozás, de annál nem több. Komédiának azért nem mondanám.

A legszebb dolog - 2011.

Francia filmdráma a gyerekvállalásról, arról, hogyan változtatja meg a gyerek a párkapcsolatot és az anya (meg az apa) életét, hogy néz ki a szülés utáni depresszió. (Rémi Bezancon rendezte). Szép pár, de nekem a (nagy)szülők, főként a (nagy)anyák tetszettek legjobban:

Barbara anyja (Claire - Josiane Balasko!), aki egyedül él, valaha hippi volt, egyedül nevelte a két lányát ennek megfelelő életformában, most is szókimondó, természetes, ugyanakkor szeretetteljes. Nagyon természetesen játszik.

Barbara virtuális apja, aki csak e-mailben tájékozódik az unokájáról, valahol messze él.

Nicola anyja, aki elegáns, kifinomult és (mindent) jobban tud. Nem emlékszem, miért nincs apja Nicolának. :)

A film erős hármas. Vagyis se jó, se rossz, semmi különös. Azoknak érdekes, akik hasonló élethelyzetben vannak.