Négy éve nem írtam - sajnos, mert így rengeteget felejtettem - de most muszáj. A Budapest nagyregény elolvasása után úgy döntöttem, minden szerzőtől olvasok valamit, ha még nem tettem. Így került sorra Szécsi Noémi Gondolatolvasója, akkor még nem tudtam, hogy egy trilógia középső része.
Határozottan tetszett. Érdekes, sodró történet, hiteles szereplők. Különös és meghatározó, hogy egy süket fiú majd fiatalember sorsát követi bizonytalanul megrajzolt európai helyszíneken, megnevezetlen országokban és városokban. (8pont)
A Nyughatatlanok már kevésbé tetszett, hiányzott belőle a friss eredetiség, de azért megerősített abban a hitemben, hogy rátaláltam egy jó íróra, akinek van kedve megágyazni egy történetnek, kutat és hitelessé tesz a sok apró részlettel. (7 pont)
Az Egyformák vagytok azonban kihozott a béketűrésből. Többször kellett elhatároznom, hogy csakazértis elolvasom. Először is egyáltalán nincs semmilyen története, cselekménye. Csak látszólagos kapcsolatban áll az első két kötettel, amennyiben az azokban szereplő, 1848-as menekült Bárdy-család életéről készülő film az alibije. Nincsenek hús-vér, kicsit is szimpatikus szereplői. A központi alakok barátnők, mindkettő hisztis, lapos, egoista, érdektelen belpesti vagy inkább belbudai értelmiségi. A nyelvezet alpári. A szerző ugrál időben és térben, de csak a posztmodern hatás kedvéért. Még a névadás is irritáló. Nem tudok egy pontot sem adni a tízből.
